Mózes első könyve

capítulo 22


Capítulos:


verso 1

Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és ezt mondta neki: Ábrahám! S ő így felelt: Ímhol vagyok.


verso 2

Isten ezt mondta neki: Vedd a fiadat, a te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked.


verso 3

Fölkelt tehát Ábrahám jókor reggel, és megnyergelte szamarát. Maga mellé vette két szolgáját és fiát, Izsákot, és fát hasogatott az égőáldozathoz. Akkor fölkerekedett, és elindult a helyre, amelyet Isten mondott neki.


verso 4

Harmadnapon fölemelte szemét Ábrahám, és meglátta a helyet messziről.


verso 5

Ekkor azt mondta szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek amo­da, és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.


verso 6

Vette tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fákat, és föltette a fiára, Izsákra, ő maga pedig kezébe vette a tüzet és a kést, és így mentek ketten együtt.


verso 7

Majd megszólította Izsák az atyját, Ábrahámot: Atyám! Az pedig mondta: Íme, itt vagyok, fiam. Izsák pedig megkérdezte: Itt van a tűz és a fa, de hol van az égőáldozatra való bárány?


verso 8

Ábrahám azt felelte: Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam. És mentek ketten együtt.


verso 9

Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette ott az oltárt, rárakta a fát, megkötözte Izsákot, a fiát, és föltette az oltárra, a farakás tetejére.


verso 10

Majd kinyújtotta a kezét, és vette a kést, hogy levágja a fiát.


verso 11

Akkor kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felelt: Íme, itt vagyok.


verso 12

Az angyal pedig így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt! Mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedveztél fiadnak, a te egyetlenegyednek énérettem.


verso 13

Akkor fölemelte Ábrahám a szemét, és látta, hogy íme, a háta mögött egy kos akadt meg szarvánál fogva a bozótban. Odament tehát, elhozta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.


verso 14

És Ábrahám azt a helyet Jahve-jirének nevezte el. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.


verso 15

Az Úr angyala másodszor is szólította Ábrahámot az égből,


verso 16

és azt mondta: Magamra esküszöm, azt mondja az Úr, mivelhogy e dolgot cselekedted, és nem kedveztél a fiadnak, a te egyetlenegyednek,


verso 17

bizony megáldalak téged, és bőségesen megsokasítom magodat, mint az ég csillagait és mint a fövenyt, mely a tenger partján van, és a te magod örökségként fogja birtokolni ellenségeinek kapuját.


verso 18

És utódaidban áldást nyer a föld minden nemzetsége, mivelhogy engedtél a beszédemnek.


verso 19

Visszatért azért Ábrahám a szolgáihoz, fölkeltek, és együtt elmentek Beérsebába, mert Ábrahám Beérsebában lakott.


verso 20

Ezek után hírt hoztak Ábrahámnak: Ímé, Milká is fiúkat szült Náhórnak, a testvérednek:


verso 21

Úcot, az elsőszülöttjét és Búzt, annak testvérét és Kemúélt, Arám apját.


verso 22

És Keszedet, Hazót, Pildást, Jidláfot és Betúélt.


verso 23

Betúél pedig Rebekát nemzette. Ezt a nyolcat szülte Milká Náhórnak, Ábrahám testvérének.


verso 24

Ágyasa, akinek neve Reúmá volt, Tebahot, Gahamot, Tahast és Maakát szülte neki.

Capítulos:


Libros