⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

A krónikák második könyve

chapter 34


Chapters:


verse #1

Jósiás 8 évesen kezdett uralkodni, és 31 évig uralkodott Jeruzsálemben.


verse #2

Azt tette, amit Jehova helyesnek tart, és azon az úton járt, melyen az ősapja, Dávid. Nem tért le arról se jobbra, se balra.


verse #3

Uralkodásának 8. évében, amikor még gyermek volt, szolgálni kezdte ősapjának, Dávidnak Istenét, és a 12. évben hozzáfogott, hogy megtisztítsa Júdát és Jeruzsálemet a magaslatoktól, a szent rudaktól, a faragott bálványoktól és a fémszobroktól.


verse #4

A Baálok oltárait is lerombolták a jelenlétében, a fölöttük levő füstölőszertartókat pedig levágta. A szent rudakat, a faragott bálványokat meg a fémszobrokat is darabokra törte és porrá zúzta, amit aztán azoknak a sírhelyeire hintett, akik ezeknek áldoztak.


verse #5

A papok csontjait pedig elégette az oltáraikon. Így tisztította meg Júdát és Jeruzsálemet.


verse #6

Manassé, Efraim és Simeon városaiban is, egészen Naftaliig, az azokat körülvevő romos helyeken,


verse #7

lerombolta az oltárokat. A szent rudakat és a faragott bálványokat pedig összetörte és porrá zúzta. Az összes füstölőszertartót kivágta Izrael egész földjén, aztán visszatért Jeruzsálembe.


verse #8

Uralkodásának 18. évében, amikor már megtisztította az országot és a templomot, elküldte Sáfánt, Acália fiát, és Maáséját, a város vezetőjét, továbbá Jóahot, Joakház fiát, az emlékírót, hogy javítsák ki Jehovának, az ő Istenének házát.


verse #9

Elmentek Hilkija főpaphoz, és odaadták neki az Isten házába hozott pénzt, amit a kapuőrökként szolgáló léviták gyűjtöttek Manassétól és Efraimtól meg Izrael összes többi részétől, valamint Júdától, Benjámintól és Jeruzsálem lakóitól.


verse #10

Ezután odaadták azt a Jehova házában végzett munka felügyelőinek. A Jehova házában dolgozók pedig felhasználták azt a ház kijavítására és rendbehozatalára.


verse #11

Odaadták a mestereknek meg az építőknek, hogy vegyenek faragott követ és épületfát rögzítőknek, és lássák el gerendákkal a házakat, melyeket Júda királyai hagytak tönkremenni.


verse #12

Az emberek hűségesen végezték a munkát. Föléjük volt kinevezve a lévita Jahát és Abdiás a méráriták közül, továbbá Zakariás és Mesullám a kehátiták közül, hogy a munkát felügyeljék. A léviták, akik közül mindenki képzett zenész volt,


verse #13

a közmunkások felett álltak, és ők felügyelték mindazokat, akik különféle szolgálatokat láttak el. A léviták közül néhányan titkárok, tisztviselők és kapuőrök voltak.


verse #14

Amikor kivitték a Jehova házába hozott pénzt, Hilkija pap megtalálta Jehova törvényének könyvét, amelyet Isten Mózes által adott.


verse #15

Hilkija így szólt Sáfánhoz, a titkárhoz: „Megtaláltam a törvény könyvét Jehova házában!” Azzal Hilkija odaadta a könyvet Sáfánnak.


verse #16

Sáfán ezután elvitte a könyvet a királynak, és ezt mondta neki: „Szolgáid mindent megtesznek, amivel megbízták őket.


verse #17

Összegyűjtötték a Jehova házában talált pénzt, és átadták a kinevezett férfiaknak, illetve a munkavégzőknek.”


verse #18

Sáfán, a titkár még ezt is mondta a királynak: „Van egy könyv, amelyet Hilkija pap adott nekem.” Majd olvasni kezdett belőle a király előtt.


verse #19

Amint a király meghallotta a törvény szavait, megszaggatta a ruháit.


verse #20

Majd erre utasította Hilkiját és Ahikámot, Sáfán fiát, meg Abdont, Mika fiát, és Sáfánt, a titkárt, továbbá Asáját, a király szolgáját:


verse #21

„Menjetek el, és kérdezzétek meg Jehovát, hogy mit jelentenek a megtalált könyv szavai rám, valamint az Izraelben és Júdában megmaradtakra nézve. Mert nagy Jehovának a haragja, amelyet ránk fog zúdítani amiatt, hogy ősapáink nem cselekedtek Jehova szava szerint, és nem tartották meg mindazt, ami meg van írva ebben a könyvben.”


verse #22

Elment hát Hilkija a király által küldött személyekkel Hulda prófétanőhöz. Ő Sallumnak volt a felesége, aki a ruhatárra felügyelt, és aki Harhás fiának, Tikvának volt a fia. Hulda Jeruzsálemben, a második városrészben lakott. Beszéltek vele,


verse #23

ő pedig ezt mondta nekik: „Így szól Jehova, Izrael Istene: »Mondjátok meg a férfinak, aki hozzám küldött benneteket:


verse #24

’Így szól Jehova: „Csapással sújtom ezt a helyet és a lakóit, mindazokkal az átkokkal, amelyek le vannak írva a könyvben, amelyet felolvastak Júda királya előtt.


verse #25

Mert elhagytak engem, és más isteneknek áldoztak, hogy felszálljon az áldozatok füstje. Azért tették ezt, hogy bosszantsanak kezük minden művével. Rázúdítom haragomat erre a helyre, és haragom nem fog kialudni.”’


verse #26

Júda királyához, aki azért küldött benneteket, hogy megkérdezzétek Jehovát, így szóljatok: ’Ezt mondja Jehova, Izrael Istene: „Ami azokat a szavakat illeti, amelyeket hallottál,


verse #27

mivel szíved fogékony volt, és megaláztad magad Isten előtt, amikor meghallottad szavait erre a helyre és a lakóira vonatkozóan, és megaláztad magad előttem, megszaggattad ruháidat, és sírtál előttem, én is meghallgattalak, ez Jehova kijelentése.


verse #28

Ezért őseidhez gyűjtelek majd, és békében kerülsz sírodba, és nem látod meg mindazt a csapást, amellyel ezt a helyet és lakóit sújtom.”’«”

Ezek után elmondták a választ a királynak.


verse #29

Akkor a király üzent, és összehívta Júda és Jeruzsálem valamennyi vénjét.


verse #30

A király ezután fölment Jehova házába Júda minden emberével, Jeruzsálem lakóival, a papokkal, a lévitákkal, vagyis az egész néppel, kicsikkel és nagyokkal. És a fülük hallatára olvasni kezdte a szövetség könyvének minden szavát, amelyet Jehova házában találtak.


verse #31

A király a helyén állt, és Jehova színe előtt szövetséget kötött, hogy teljes szívéből, teljes lelkéből követni fogja Jehovát, megtartja a parancsolatait, emlékeztetőit és rendelkezéseit, teljesítve a szövetség szavait, amelyek megírattak ebben a könyvben.


verse #32

Mindazokat is, akik Jeruzsálemben és Benjáminban voltak, arra buzdította, hogy fogadják el azt. És Jeruzsálem lakói Istennek, ősapáik Istenének a szövetsége szerint cselekedtek.


verse #33

Jósiás ezután eltávolította az összes utálatosságot az izraeliták minden vidékéről, és arra indított mindenkit Izraelben, hogy szolgálja Jehovát, az ő Istenét. Az ő életében soha nem is tértek el Jehovának, ősapáik Istenének a követésétől.

Chapters:


Books