chapter 9
Sába királynője pedig hallotta Salamon hírét, és eljött Jeruzsálembe, hogy próbára tegye Salamont találós kérdésekkel. Lenyűgöző kísérettel jött, és balzsamolajat, rengeteg aranyat meg drágaköveket szállító tevékkel. Elment Salamonhoz, és kérdezgette őt mindenről, amit tudni szeretett volna.
Salamon pedig minden kérdésére válaszolt. Semmi sem volt, amire ne tudott volna válaszolni.
Amikor Sába királynője látta, hogy Salamon mennyire bölcs, és látta a házat, amelyet épített,
továbbá az asztalánál felszolgált ételeket, szolgáinak ülésrendjét, felszolgálóit, amint az asztalok körül szolgálnak, a ruházatukat, a pohárnokait és azok ruházatát, valamint az égőáldozatait, amelyeket rendszeresen felajánlott Jehova házában, akkor a lélegzete is elállt.
Így szólt a királyhoz: „Igaz volt a hír, amelyet országomban hallottam a tetteidről és a bölcsességedről.
De nem hittem el, míg el nem jöttem, hogy a saját szememmel lássam. Még a felét sem mondták el nekem annak, hogy milyen bölcs vagy! Messze felülmúltad mindazt, amit rólad hallottam.
Boldogok az embereid, és boldogok a szolgáid, akik mindig előtted állnak, és hallhatják bölcsességedet!
Dicsőség Jehovának, a te Istenednek, aki örömét lelte benned, és trónjára ültetett, hogy Jehova, a te Istened által kinevezett királyként uralkodj. Mivel a te Istened szereti Izraelt, és örökké fenn akarja tartani, kinevezett téged a királyuknak, hogy jogot és igazságot szolgáltass.”
Akkor adott a királynak 120 talentum aranyat, rengeteg balzsamolajat és drágaköveket. Soha többé nem került oda annyi balzsamolaj, mint amennyit Sába királynője adott Salamon királynak.
Ezenkívül Hírám szolgái és Salamon szolgái, akik aranyat hoztak Ofírból, almuggimfát is hoztak, meg értékes köveket.
Az almuggimfából a király lépcsőket készített Jehova házába és a király házába, ezenkívül hárfákat és más húros hangszereket az énekeseknek. Azelőtt sohasem láttak ezekhez hasonlót Júda földjén.
Salamon király is megadott Sába királynőjének mindent, amit az kívánt, amit csak kért. Ez több volt, mint amit ő hozott a királynak. Ezután visszatért a saját országába a szolgáival együtt.
Egy év alatt 666 talentum súlyú arany folyt be Salamonhoz,
nem számítva azt, ami a kereskedőktől és az árusoktól, valamint az arabok összes királyától és az ország kormányzóitól folyt be, akik aranyat és ezüstöt hoztak Salamonnak.
Salamon király készített 200 nagy pajzsot ötvözött aranyból (600 sekel ötvözött arannyal vonta be mindegyik pajzsot),
és 300 kis pajzsot is ötvözött aranyból (3 mina arannyal vonta be mindegyik kis pajzsot). Ezután elhelyezte ezeket a Libanon-erdő házban.
A király készített egy nagy elefántcsont trónt is, és bevonta színarannyal.
Hat lépcső vitt fel a trónhoz, és egy arany lábzsámoly volt a trónhoz erősítve. Kartámaszok voltak az ülőhely mindkét oldalán, és a kartámaszok mellett 2 oroszlán állt.
Ezenkívül 12 oroszlán állt a 6 lépcsőn kétoldalt. Nem készítettek ilyet egyetlen másik királyságban sem.
Salamon király valamennyi ivóedénye aranyból volt, és a Libanon-erdő ház minden eszköze színaranyból volt. Semmi sem készült ezüstből, mert Salamon napjaiban semmire sem becsülték az ezüstöt.
A király hajói ugyanis Társisba jártak Hírám szolgáival, és a társisi hajók háromévente aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat meg pávákat hoztak.
Salamon király tehát gazdagabb és bölcsebb volt a föld minden királyánál.
A föld összes királya igyekezett Salamon elé járulni, hogy hallja a bölcsességét, melyet az igaz Isten adott neki.
Mindenki hozott ajándékot: ezüsttárgyakat, aranytárgyakat, ruhákat, fegyverzetet, balzsamolajat, lovakat és öszvéreket. Így ment ez évről évre.
Volt Salamonnak 4000 istállóállása a lovai és szekerei számára, továbbá 12 000 lova. Ezeket a szekerek városaiban és magához közel, Jeruzsálemben tartotta.
Ő uralkodott az összes király felett a folyótól a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig.
A királynak köszönhetően olyan sok lett az ezüst Jeruzsálemben, mint a kő, a cédrus pedig, mint a szikomorfa a Sefélán.
És Salamonnak lovakat hoztak Egyiptomból meg az összes többi országból.
Ami Salamon egyéb dolgait illeti, elejétől a végéig, le vannak írva Nátán próféta írásaiban, a silói Ahija próféciájában, és azokban a látomásokban, amelyeket Iddó, a látnok jegyzett föl Jeroboámról, Nébát fiáról.
Salamon 40 évig uralkodott Jeruzsálemben egész Izrael felett.
Ezután meghalt, és eltemették apjának, Dávidnak a városában. A fia, Roboám lett a király utána.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36