⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

A krónikák második könyve

chapter 33


Chapters:


verse #1

Manassé 12 évesen kezdett uralkodni, és 55 évig uralkodott Jeruzsálemben.


verse #2

Manassé azt tette, amit Jehova rossznak tart, és azoknak a nemzeteknek az utálatos szokásait követte, amelyeket Jehova kiűzött Izrael népe elől.


verse #3

Újra megépítette a magaslatokat, amelyeket apja, Ezékiás lerombolt, oltárokat állított fel a Baáloknak, és szent rudakat készített. Meghajolt az ég egész serege előtt, és imádta azokat.


verse #4

Oltárokat is épített Jehova házában, amelyről Jehova ezt mondta: „Örökké Jeruzsálemben lesz a nevem.”


verse #5

Jehova házának két udvarában oltárokat épített az ég egész seregének.


verse #6

Továbbá elégette a saját fiait a Hinnom fiának völgyében. Mágiát űzött, jóslással és varázslással foglalkozott, szellemidézőket és jósokat tartott. Sok olyasmit művelt, amit Jehova rossznak tart, hogy bosszantsa őt.


verse #7

A faragott bálványt, amelyet készített, elhelyezte az igaz Isten házában, amelyről Isten ezt mondta Dávidnak és a fiának, Salamonnak: „Ezt a házat és Izrael valamennyi törzse közül Jeruzsálemet választottam ki, hogy örökre ott legyen a nevem.


verse #8

Nem fogom kiűzni Izraelt arról a földről, amelyet kijelöltem ősapáiknak, ha gondosan megtartják mindazt, amit megparancsoltam nekik, az egész törvényt, a rendeleteket és bírói döntéseket, amelyeket Mózes által adtam nekik.”


verse #9

Manassé folyamatosan rossz irányba vezette Júdát és Jeruzsálem lakosait, és rávette őket, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint azok a nemzetek, amelyeket Jehova kiirtott az izraeliták elől.


verse #10

Jehova újra meg újra beszélt Manasséhoz és a népéhez, de ők nem figyeltek.


verse #11

Ezért Jehova elküldte ellenük Asszíria királyának hadvezéreit, és elfogták Manassét horgokkal, rátettek két rézbilincset, és elvitték Babilonba.


verse #12

Nyomorúságában Istenének, Jehovának a jóindulatáért könyörgött, és nagyon megalázta magát ősapái Istene előtt.


verse #13

Kitartóan imádkozott hozzá, Istent pedig megindította a könyörgése. Meghallgatta a jóindulatáért való könyörgését, és visszavitte őt Jeruzsálembe, a királyságába. Manassé ekkor ismerte fel, hogy Jehova az igaz Isten.


verse #14

Ezután épített egy külső falat Dávid városához a Gihontól nyugatra, a völgyben, egészen a Hal kapuig, majd tovább az Ófel körül. Nagyon magasra építette. Hadvezéreket is kijelölt minden megerősített városba Júdában.


verse #15

Eltávolította az idegen isteneket meg a faragott bálványt Jehova házából, és minden oltárt, amelyet Jehova házának hegyén és Jeruzsálemben épített, majd kidobatta azokat a városból.


verse #16

Sőt, helyreállította Jehova oltárát, és közösségi áldozatokat meg hálaáldozatokat mutatott be rajta. Továbbá meghagyta Júdának, hogy Jehovát, Izrael Istenét szolgálja.


verse #17

A nép azonban még mindig áldozott a magaslatokon, de csak Jehovának, az ő Istenének.


verse #18

Manassé egyéb dolgai, Istenéhez intézett imája és a látnokok szavai, akik Jehovának, Izrael Istenének nevében beszéltek hozzá, le vannak írva Izrael királyainak történelmi feljegyzésében.


verse #19

Látnokainak az írásaiban pedig fel van jegyezve az imája, hogy hogyan hallgatta meg Isten a könyörgését, milyen bűnöket követett el, hogy hűtlen volt, illetve hogy hol épített magaslatokat és állított fel szent rudakat meg faragott bálványokat, még mielőtt megalázta magát.


verse #20

Végül Manassé meghalt, és eltemették őt a háza közelében. A fia, Ámon lett a király utána.


verse #21

Ámon 22 évesen kezdett uralkodni, és 2 évig uralkodott Jeruzsálemben.


verse #22

Apjához, Manasséhoz hasonlóan ő is azt tette, amit Jehova rossznak tart. Áldozatokat mutatott be az összes faragott bálványnak, melyet az apja, Manassé készített, és imádta azokat.


verse #23

De ő nem alázta meg magát Jehova előtt, mint ahogy az apja, Manassé, hanem még súlyosabb bűnöket követett el.


verse #24

Végül a szolgái összeesküvést szőttek ellene, és megölték őt a házában.


verse #25

De az ország népe végzett mindazokkal, akik összeesküvést szőttek Ámon király ellen, és a fiát, Jósiást tették királlyá helyette.

Chapters:


Books