János evangéliuma

chapter 2


Chapters:


verse #1

Harmadnapra menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja,


verse #2

és Jézust is meghívták tanítványaival együtt a menyegzőre.


verse #3

Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja azt mondta neki: Nincs boruk.


verse #4

Jézus így válaszolt: Asszony, mi közöm van ehhez nekem vagy neked? Még nem jött el az én órám.


verse #5

Az anyja pedig azt mondta a szolgáknak: Tegyétek meg, amit mond!


verse #6

Hat kőveder volt ott elhelyezve a zsidók tisztálkodási szokása szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért.


verse #7

Azt mondta nekik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. Megtöltötték azokat színültig.


verse #8

Akkor azt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! És vittek.


verse #9

Ahogy megízlelte a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, szólította a vőlegényt,


verse #10

és azt mondta neki: Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat, te pedig a jó bort mostanáig tartogattad.


verse #11

Ezt az első jelt a galileai Kánában tette Jézus, így mutatta meg dicsőségét, és tanítványai hittek benne.


verse #12

Azután anyjával, testvéreivel és tanítványaival lement Kapernaumba, és ott maradtak néhány napig.


verse #13

Közel volt a zsidók húsvétja, és Jézus felment Jeruzsálembe.


verse #14

A templomban ott találta letelepedve az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat.


verse #15

Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte valamennyit a templomból az ökrökkel és juhokkal együtt, a pénzváltók pénzét pedig kiszórta, és asztalaikat feldöntötte.


verse #16

A galambárusoknak azt mondta: Vigyétek el ezeket innen, ne tegyétek az én Atyám házát vásárcsarnokká!


verse #17

Akkor eszébe jutott tanítványainak, hogy meg van írva: A te házad iránti féltő szeretet emészt engem.


verse #18

A zsidók pedig kérdőre vonták: Milyen jelt mutatsz nekünk, hogy ezeket teszed?


verse #19

Jézus így válaszolt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.


verse #20

Azt mondták a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?


verse #21

Ő pedig testének templomáról mondta ezt.


verse #22

Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszükbe jutott, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.


verse #23

Amikor húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, látva a jeleket, amelyeket cselekedett.


verse #24

Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat,


verse #25

és nem szorult rá arra, hogy valaki is bizonyságot tegyen neki az emberről, hiszen magától is tudta, mi van az emberben.

Chapters:


Books