János evangéliuma

chapter 16


Chapters:


verse #1

Ezeket azért mondtam nektek, hogy meg ne botránkozzatok.


verse #2

A zsi­na­gógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, úgy véli, hogy Istennek tesz szolgálatot vele.


verse #3

Mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.


verse #4

Ezeket pedig azért mondtam el, hogy amikor majd eljön az ő órájuk, emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek.

Azért nem mondtam el ezeket kezdettől fogva, mert veletek voltam.


verse #5

Most azonban elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és senki sem kérdezi közületek, hogy „hová mégy?”.


verse #6

Mivel ezeket mondtam nektek, szomorúság töltötte el a szíveteket,


verse #7

de én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt hozzátok.


verse #8

És amikor ő eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:


verse #9

bűn tekintetében, hogy nem hisznek bennem,


verse #10

igazság tekintetében, hogy én az Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem,


verse #11

ítélet tekintetében pedig, hogy e világ fejedelme megítéltetett.


verse #12

Még sok mondanivalóm van, de most nem tudnátok elhordozni,


verse #13

de amikor eljön az, aki az igazság Lelke, elvezet majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket kijelenti nektek.


verse #14

Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és kijelenti nektek.


verse #15

Mindaz, ami az Atyáé, az enyém, azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti nektek.


verse #16

Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem, mert én az Atyához megyek.


verse #17

Tanítványai közül egyesek így beszéltek egymás között: Mi az, amit mond: „Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem”, meg hogy „én az Atyához megyek”?


verse #18

Ezt kérdezték tehát: Mi az a kevés idő, amelyről szól? Nem tudjuk, mit mond.


verse #19

Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és azt mondta nekik: Arról tanakodtok egymás között, hogy azt mondtam: „Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem”?


verse #20

Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok és jajgattok majd, a világ pedig örül, szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul.


verse #21

Az asszony is szomorú, amikor szül, mert eljött az órája, de amikor megszülte gyermekét, többé nem emlékezik gyötrelmeire az öröm miatt, hogy ember született e világra.


verse #22

Hasonlóképpen ti is most szomorúságban vagytok, de ha majd ismét meglátlak titeket, örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veszi el tőletek.


verse #23

És azon a napon nem kérdeztek engem semmiről. Bizony, bizony mondom nektek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja nektek.


verse #24

Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben, kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.


verse #25

Ezeket példázatokban mondtam nektek, de eljön az idő, amikor nem példázatokban szólok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról.


verse #26

Azon a napon az én nevemben kértek majd, és nem mondom nektek, hogy majd én kérem az Atyát értetek,


verse #27

mert maga az Atya szeret titeket, mivel szerettetek engem, és elhittétek, hogy Istentől jöttem.


verse #28

Eljöttem az Atyától, és a világba jöttem, most pedig elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.


verse #29

Ekkor azt mondták neki a tanítványai: Íme, most nyíltan beszélsz, és semmi példázatot nem mondasz.


verse #30

Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged rá, hogy valaki is kérdezzen; ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.


verse #31

Mire Jézus így válaszolt: Most hiszitek?


verse #32

Íme, eljön az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok, ki-ki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok, de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.


verse #33

Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.

Chapters:


Books