chapter 9
Ahogy továbbment, látott egy születésétől fogva vak embert.
Tanítványai pedig megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?
Jézus így válaszolt: Sem ő nem vétkezett, sem az ő szülei, hanem ez azért történt, hogy nyilvánvaló legyen benne az Isten munkája.
Amíg nappal van, annak dolgait kell tennünk, aki elküldött engem, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.
Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.
Ezeket mondta, majd a földre köpött, nyálával sarat csinált, és rákente a sarat a vak szemére,
és azt mondta neki: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában (amely azt jelenti: küldött)! Elment azért, megmosakodott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok pedig és azok, akik korábban látták, hogy koldus volt, azt mondták: Nemde ez az ember az, aki itt szokott ülni és koldulni?
Némelyek azt mondták, hogy ez az, mások pedig, hogy nem ő, csak hasonlít hozzá. De ő azt mondta: Én vagyok az.
Megkérdezték tőle: Hogyan nyílt meg a szemed?
Ő pedig azt felelte: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat készített, rákente a szememre, és azt mondta nekem: Menj el a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és megjött a látásom.
Megkérdezték tőle: Hol van ő? Nem tudom – válaszolta.
Ekkor elvitték őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz,
mert amikor Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta a szemét, szombat volt.
A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő pedig azt mondta nekik: Sarat tett a szememre, majd megmosakodtam, és látok.
A farizeusok közül némelyek azt mondták: Ez az ember nincs Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Mások azt mondták: Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajeleket? És meghasonlás támadt közöttük.
Ismét megkérdezték a vaktól: Te mit mondasz róla, hogy megnyitotta a szemedet? Ő pedig azt mondta, hogy próféta.
A zsidók nem hitték el róla, hogy vak volt, és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit.
Megkérdezték tőlük: Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lát most?
A szülei pedig így válaszoltak: Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született,
de azt nem tudjuk, hogyan lát most, és nem tudjuk, hogy ki nyitotta meg a szemét. Elég idős már, őt kérdezzétek, ő beszéljen magáról!
Ezeket mondták annak szülei, mivelhogy féltek a zsidóktól, mert már megegyeztek a zsidók, hogy aki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából.
Ezért mondták annak szülei, hogy elég idős már, őt kérdezzék.
Másodszor is szólították azért a nemrég még vak embert, és azt mondták neki: Adj dicsőséget az Istennek, mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.
Az pedig így felelt: Azt nem tudom, hogy bűnös-e, én csak egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.
Újra kérdezték tőle: Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?
Ő így felelt nekik: Már mondtam nektek, de nem hallottátok. Miért akarjátok újra hallani? Netán ti is az ő tanítványai akartok lenni?
Erre összeszidták, és azt mondták: Te vagy annak a tanítványa, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk.
Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt Isten, erről pedig azt se tudjuk, honnan való.
Az ember pedig így válaszolt nekik: Ebben éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnan való, pedig megnyitotta a szememet.
Mert azt tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, csak azt hallgatja meg, aki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi.
Örök idők óta nem hallottak még olyat, hogy egy vakon született szemét valaki megnyitotta volna.
Ha ez az ember nem Istentől lenne, semmit sem tehetne.
Erre azt mondták neki: Te mindenestül bűnben születtél, és te tanítasz minket? És ezzel kidobták.
Meghallotta Jézus, hogy kidobták, és amint rátalált, megkérdezte tőle: Hiszel-e az Emberfiában?
Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne?
Jézus pedig azt mondta neki: Most már látod is őt, mert aki beszél veled, ő az.
Ő pedig azt mondta: Hiszek, Uram. És imádta őt.
Jézus pedig azt mondta: Ítélet végett jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.
A vele levő farizeusok közül néhányan hallották ezt, és megkérdezték tőle: Talán mi is vakok vagyunk?
Jézus azt válaszolta: Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, de mivel azt mondjátok, hogy látunk, a bűnötök megmarad.