János evangéliuma

chapter 4


Chapters:


verse #1

Amint megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János –


verse #2

jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai –,


verse #3

elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába.


verse #4

Samárián kellett átmennie.


verse #5

Így jutott el Samária Sikár nevű városába, közel ahhoz a helyhez, amelyet Jákób a fiának, Józsefnek adott.


verse #6

Ott volt Jákób forrása, és Jézus az utazástól elfáradva leült a forráshoz. Mintegy hat óra volt.


verse #7

Egy samáriai asszony jött vizet meríteni, s Jézus azt mondta neki: Adj innom!


verse #8

Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.


verse #9

A samáriai asszony azt kérdezte tőle: Zsidó létedre hogyan kérhetsz inni tőlem, amikor én samáriai asszony vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.


verse #10

Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: „Adj innom!”, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.


verse #11

Azt mondta az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély, honnan vennéd az élő vizet?


verse #12

Te talán nagyobb vagy atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat nekünk adta, és aki maga is ebből ivott, csakúgy, mint fiai és jószágai?


verse #13

Jézus így válaszolt neki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,


verse #14

aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.


verse #15

Mire az asszony azt mondta neki: Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne járjak ide meríteni!


verse #16

Erre azt válaszolta Jézus: Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!


verse #17

Az asszony így szólt: Nincs férjem. Jézus ekkor azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed,


verse #18

mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed, ebben igazat mondtál.


verse #19

Az asszony így válaszolt: Uram, látom, hogy te próféta vagy.


verse #20

A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.


verse #21

Jézus azt mondta neki: Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát.


verse #22

Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.


verse #23

De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.


verse #24

Az Isten Lélek, és akik őt imádják, azoknak lélekben és igazságban kell őt imádniuk.


verse #25

Azt mondta neki az asszony: Tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, mindent megjelent nekünk.


verse #26

Jézus azt válaszolta: Én vagyok az, aki veled beszélek.


verse #27

Közben megjöttek a tanítványai, és csodálkoztak, hogy egy asszonnyal beszél, de egyikük sem mondta: „Mit akarsz?” vagy „Mit beszélsz vele?”


verse #28

Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek:


verse #29

Gyertek, lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Vajon nem ez a Krisztus?


verse #30

Kijöttek azért a városból, és odamentek hozzá.


verse #31

Közben a tanítványai kérlelték: Mester, egyél!


verse #32

Ő pedig azt mondta nekik: Van nekem eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.


verse #33

A tanítványok ekkor azt kérdezték egymástól: Netán valaki hozott neki enni?


verse #34

Jézus pedig azt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem, és az ő munkáját elvégezzem.


verse #35

Ti nem azt mondjátok, hogy még négy hónap, és eljön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a mezőket, hogy már fehérek az aratásra.


verse #36

Az arató már most megkapja jutalmát, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön magvető és arató.


verse #37

Mert ebben az esetben igaz a mondás, hogy más a vető, és más az arató.


verse #38

Én annak az aratására küldtelek titeket, amin nem ti fáradoztatok: azon mások dolgoztak, és ti mások munkájába álltatok be.


verse #39

Abból a városból pedig sokan hittek benne a samáriaiak közül annak az asszonynak a beszédéért, aki így tett bizonyságot: Mindent megmondott nekem, amit cselekedtem.


verse #40

Úgyhogy amikor odamentek hozzá a samáriaiak, arra kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig.


verse #41

Az ő beszédére pedig még többen hittek,


verse #42

és mondták is az asszonynak: Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk is hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ő a világ üdvözítője.


verse #43

Két nap múlva pedig továbbment Galileába,


verse #44

jóllehet maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában.


verse #45

Amikor megérkezett Galileába, a galileaiak befogadták, mivel látták mindazt, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett, mert ők is elmentek az ünnepre.


verse #46

Ismét a galileai Kánába ment Jézus, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek beteg volt a fia.


verse #47

Amikor ez meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és arra kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán volt.


verse #48

Akkor azt mondta neki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.


verse #49

A királyi tisztviselő azt mondta: Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal!


verse #50

Jézus így felelt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elment.


verse #51

Még úton volt, amikor elébe jöttek szolgái, és hozták a hírt, hogy a fia él.


verse #52

Megtudakolta tőlük az órát, amikor jobban lett, és azt mondták neki, hogy előző nap hét órakor hagyta el a láz.


verse #53

Ebből az apa megértette, hogy ez abban az órában történt, amikor azt mondta neki Jézus, hogy „a te fiad él”. És hitt ő és egész háza népe.


verse #54

Ez már a második jel volt, amelyet Jézus tett, amint Júdeából Galileába jött.

Chapters:


Books