Ezékiel próféta könyve

chapter 41


Chapters:


verse #1

Azután bevitt engem a templomba, és megmérte a tartóoszlopokat: hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a másikon: ilyen volt a tartóoszlopok szélessége.*


verse #2

A bejárat szélessége tíz könyök volt, és a bejárat oldalfala öt könyök volt az egyik oldalon és öt könyök a másikon. Megmérte a hosszúságát is: negyven könyök volt, szélessége pedig húsz könyök.


verse #3

Azután bement a belsejébe, és megmérte a bejárat tartóoszlopait: két könyöknek mérte azokat, a bejáratot hat könyöknek, és a bejárat oldalfalait hét könyöknek.


verse #4

Megmérte a hosszúságát is: húsz könyök volt, a szélessége pedig húsz könyök a templom felől. Akkor azt mondta nekem: Ez a szentek szentje.


verse #5

A ház falát hat könyöknek mérte, és a ház körüli oldalépület szélességét mindenfelől négy könyöknek.


verse #6

Az oldalkamrákból harminc volt, egyik a másik mellett, három sorban egymás fölött. A ház felőli falig értek az oldalkamrák körös-körül, hogy erősen álljanak, de ne legyenek a falba erősítve.


verse #7

A házat körülvevő oldalkamrák emeletről emeletre szélesedtek, mert a ház fala lépcsőzetesen épült körben, szintről szintre: ezért lettek a följebb lévő oldalkamrák szélesebbek.* Az alsó szintről a legfelsőre a középsőn át lehetett fölmenni.


verse #8

A házon körös-körül egy kiemelkedést láttam, az oldalkamrák alapja volt ez, mérete egy teljes mérőpálcányi, azaz hat könyök a fal tövének párkányáig.


verse #9

Az oldalkamra külső falának szélessége öt könyök volt. Üres tér maradt a ház oldalkamrái


verse #10

és a kamrák közt: ez húsz könyök széles volt a ház körül mindenhol.


verse #11

Az oldalépület bejáratai az üresen maradt térség felé voltak, az egyik bejárat észak felé, a másik bejárat dél felé. A szabadon hagyott térség szélessége öt könyök volt körös-körül.


verse #12

Az épület, amely az elkülönített helyen, nyugat felé volt, hetven könyök széles volt; az épület fala öt könyök széles volt körös-körül, hosszúsága pedig kilencven könyök.


verse #13

A ház hosszát százkönyöknyinek, és az elkülönített helyet, az oldalépületet és falait száz könyök hosszúságúnak mérte.


verse #14

A ház elejét és az elkülönített hely első részének szélességét kelet felé százkönyöknyinek mérte.


verse #15

Megmérte az oldalépület hosszúságát az elkülönített hely felől, amely ennek háta mögött volt, valamint ennek folyosóit mindkét oldal felől: száz könyöknek mérte azt.

A templom belsejét, az udvar előcsarnokát,*


verse #16

a küszöböket, ablakkereteket és a folyosókat három oldalról, a küszöbbel szemben gyalult deszka borította körös-körül a földtől az ablakokig, az ablakok pedig csukhatók voltak.*


verse #17

A bejárat felső részéig, a belső házig és onnan kifelé, az egész falon körös-körül kívül és belül egyforma méretű


verse #18

kerúbok és pálmafaragások voltak készítve.* Egy pálmafaragás volt két kerúb között, és mindegyik kerúbnak két arca volt.


verse #19

Emberarc nézett az egyik oldalon levő pálmafaragásra, és oroszlánarc a másik oldalon lévő pálmára. Így volt ez elkészítve az egész házon körös-körül.


verse #20

A földtől a bejárat felső részéig kerúbok és pálmafaragások voltak készítve a templomfalon.


verse #21

A szent hely ajtófélfái négyszögletesek voltak; a szentek szentje előtt pedig olyasmi látszott, mint egy oltár.


verse #22

Fából volt, három könyök magas, és két könyök hosszú; sarkai, alapja és falai fából voltak. Akkor azt mondta nekem: Ez az az asztal, amely az Úr színe előtt áll.


verse #23

Kétszárnyú ajtaja volt a szent helynek és a szentek szentjének.


verse #24

Két ajtószárnyuk volt ezeknek az ajtóknak, két kifordítható ajtajuk: kettő az egyik és kettő a másik ajtón.


verse #25

A szent hely ajtajain ugyanolyan kerúbok és pálmák voltak készítve, mint a falakon, és fakorlát volt a csarnok előtt kívül.


verse #26

Szűk ablakok és pálmák voltak mindkét oldal felől a csarnok oldalfalain. A ház oldalkamráinál is voltak korlátok.

Chapters:


Books