Az apostolok cselekedetei

chapter 5


Chapters:


verse #1

Egy ember azonban, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladta birtokát,


verse #2

és feleségének tudtával félretett magának annak árából, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette.


verse #3

Péter pedig azt mondta: Anániás, miért foglalta el a Sátán a szívedet, hogy becsapd a Szentlelket, és a föld árából félretegyél?


verse #4

Ha megmaradt volna, nemde neked maradt volna meg, és miután eladtad, te rendelkeztél az árával? Hogyan tudtál helyt adni e dolognak a szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.


verse #5

Anániás pedig, ahogy meghallotta ezeket a szavakat, összeesett és meghalt. Erre nagy félelem támadt mindenkiben, aki ezt hallotta.


verse #6

Az ifjak pedig előálltak, begöngyölték őt, majd kivitték és eltemették.


verse #7

Mintegy három órával később a felesége is megjött, nem tudva, hogy mi történt.


verse #8

Péter azt kérdezte tőle: Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet? Ő pedig azt mondta: Igen, ennyiért.


verse #9

Péter erre így szólt: Miért egyeztetek meg abban, hogy az Úr Lelkét megkísértitek? Íme, a küszöbön vannak azok lábai, akik eltemették férjedet, és kivisznek téged is.


verse #10

És azonnal összeesett a lábánál, és meghalt; az ifjak pedig bejöttek, és halva találták őt, és elvitték, eltemették a férje mellé.


verse #11

Erre nagy félelem támadt az egész gyülekezetben és mindazokban, akik ezt hallották.


verse #12

Az apostolok keze által pedig sok jel és csoda történt a nép között, és mindnyájan egy akarattal a Salamon csarnokában voltak.


verse #13

Mások közül pedig senki sem mert hozzájuk csatlakozni, a nép pedig nagy tiszteletben tartotta őket.


verse #14

Az Úrban hívők száma férfiak és nők sokaságával egyre növekedett.


verse #15

Úgyannyira, hogy ágyakra és hordágyakra helyezve az utcákra hozták ki a betegeket, hogy az arra elhaladó Péternek legalább az árnyéka érje valamelyiküket.


verse #16

A szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, és elhozták a betegeket és a tisztátalan lelkektől gyötörteket, akik mind meggyógyultak.


verse #17

Ekkor azonban felállt a főpap és mindenki, aki vele volt, azaz a szadduceusok felekezete, betelve irigységgel,


verse #18

elfogták az apostolokat, és a közönséges börtönbe vetették őket.


verse #19

De az Úr angyala éjszaka megnyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta nekik:


verse #20

Menjetek, álljatok a templomban a nép elé, és hirdessétek nekik ennek az életnek minden beszédét!


verse #21

Azok pedig ezt hallva, jókor reggel bementek a templomba, és tanítottak. Amikor a főpap és kísérete megérkezett, összehívták a nagytanácsot, Izráel véneinek egész testületét, és elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elő őket.


verse #22

Amikor azonban a poroszlók odamentek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek tehát, és jelentést tettek:


verse #23

A börtönt ugyan nagyon erősen bezárva találtuk, és az őrök is az ajtó előtt álltak, de amikor azt kinyitottuk, ott benn senkit sem találtunk.


verse #24

Amikor a templomőrség parancsnoka és a főpapok meghallották ezeket a szavakat, zavarba jöttek, hogy ez ugyan mi lehet.


verse #25

Megjelent azonban valaki, és hírül adta nekik: Íme, azok a férfiak, akiket a börtönbe vetettetek, ott állnak a templomban, és tanítják a népet.


verse #26

Akkor elment a parancsnok a poroszlókkal, és előállították őket, de erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.


verse #27

Elővezették tehát és a nagytanács elé állították őket. A főpap pedig kérdőre vonta őket:


verse #28

Nemde szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok ebben a névben, és íme, betöltöttétek Jeruzsálemet a tanításotokkal, és reánk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.


verse #29

Péter és az apostolok erre így válaszoltak: Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek.


verse #30

A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve megöltetek.


verse #31

Az Isten őt jobbjával fejedelemmé és üdvözítővé emelte, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek.


verse #32

Mi vagyunk a tanúi ezeknek az eseményeknek, csakúgy, mint a Szentlélek, akit Isten adott azoknak, akik engedelmeskednek neki.


verse #33

Azok pedig ezeket hallva a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy megölik őket.


verse #34

De felállt a nagytanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és megparancsolta, hogy egy kis időre vezessék ki ezeket az embereket.


verse #35

Majd így szólt hozzájuk: Izráel férfiai, jól gondoljátok meg, mit készültök tenni ezekkel az emberekkel!


verse #36

Mert nem is olyan régen felkelt Teudás, aki azt állította magáról, hogy ő valaki, és mintegy négyszáz ember csatlakozott hozzá. De megölték, és akik követték őt, mind elszéledtek, és semmivé lettek.


verse #37

Ezután az összeírás idején felkelt a galileai Júdás, és sok népet maga mellé állított, de ő is elveszett, és mindazok, akik őt követték, szétszóródtak.


verse #38

Mostanra nézve is azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok szabadon őket, mert ha emberektől van ez az elgondolás vagy ez a dolog, semmivé lesz;


verse #39

ha pedig Istentől van, úgysem tudjátok leállítani őket, sőt esetleg Isten ellen harcolónak is találtattok. Engedtek azért neki,


verse #40

és miután előszólították az apostolokat, megverették őket, majd megparancsolták nekik, hogy Jézus nevében ne szóljanak, és azzal elbocsátották őket.


verse #41

Ők azért örömmel mentek el a nagytanács színe elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázatot viseljenek.


verse #42

És nem szűntek meg mindennap a templomban és házanként tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.

Chapters:


Books