Az apostolok cselekedetei

chapter 11


Chapters:


verse #1

Az apostolok és a Júdeában levő testvérek is meghallották, hogy a pogányok is befogadták Isten beszédét.


verse #2

Amikor felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidóságból valók,


verse #3

és ezt mondták neki: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.


verse #4

Péter pedig elkezdte sorban megmagyarázni nekik:


verse #5

Én Joppé városában voltam, imádkoztam, és láttam elragadtatásban egy látomást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt négy sarkánál fogva leeresztve az égből, és egészen hozzám jött.


verse #6

Jobban szemügyre véve földi négylábú állatokat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne.


verse #7

Hangot is hallottam, amely ezt mondta nekem: Kelj fel, Péter, öljed és egyél!


verse #8

Én azonban azt mondtam: Semmiképpen sem, Uram, mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba.


verse #9

De másodszor is szólt a hang az égből: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.


verse #10

Ez pedig háromszor is megtörtént, és az egész újra felemelkedett az égbe.


verse #11

És íme, azon nyomban három férfi érkezett a ház elé, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám.


verse #12

A Lélek pedig azt mondta nekem, hogy menjek velük minden kételkedés nélkül. Eljött pedig velem ez a hat testvér is, és bementünk annak az embernek a házába.


verse #13

Ő elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megállt a házában, és ezt mondta neki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, akit Péternek hívnak,


verse #14

ő majd olyan igéket hirdet neked, amely által üdvözülsz mind te, mind az egész házad népe.


verse #15

Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is kezdetben.


verse #16

Akkor eszembe jutott az Úr szava, aki azt mondta: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni.


verse #17

Ha tehát az Isten nekik is ugyanazt az ajándékot adta, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy Istent megakadályoznám?


verse #18

Ezeknek hallatára aztán megnyugodtak, és dicsőítették Istent, ezt mondva: Eszerint hát Isten a pogányoknak is adott megtérést az életre!


verse #19

Azok tehát, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak.


verse #20

Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi, akik amikor Antiókhiába érkeztek, a görögökkel is beszéltek, és hirdették nekik az Úr Jézust.


verse #21

És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz.


verse #22

A jeruzsálemi gyülekezet fülébe is eljutott ennek a híre, és kiküldték Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig,


verse #23

aki igen örvendezett, amikor eljutott oda, és látta az Isten kegyelmét, és arra biztatta őket, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.


verse #24

Mert hittel és Szentlélekkel teljes, derék ember volt. És nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.


verse #25

Barnabás Tarzuszba is elment, hogy felkeresse Sault,


verse #26

és rátalálva magával vitte Antiókhiába. Így aztán egy teljes esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.


verse #27

Ebben az időben lement néhány próféta Jeruzsálemből Antiókhiába.


verse #28

Ezek egyike – név szerint Agabosz – előállt, és a Lélek által megjövendölte, hogy az egész földön nagy éhínség lesz, amely be is következett Claudius idejében.


verse #29

A tanítványok pedig elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, segélyt küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.


verse #30

Ezt meg is tették, és Barnabás és Saul által eljuttatták a vénekhez.

Chapters:


Books