Az apostolok cselekedetei

chapter 17


Chapters:


verse #1

Miután átmentek Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába érkeztek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.


verse #2

Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton át vitatkozott velük az Írásokból,


verse #3

magyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból, és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek.


verse #4

És közülük némelyek hittek, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, csakúgy, mint sokan az istenfélő görögök közül, valamint nem kevesen az előkelő asszonyok közül is.


verse #5

A zsidók pedig irigységtől indítva maguk mellé vettek a piaci népségből néhány gonosz embert, és csődületet támasztva fellázították a várost, majd Jázon házához vonulva igyekeztek őket kihozni a nép közé.


verse #6

Amikor pedig nem találták őket, Jázont és néhány testvért a városi vezetők elé hurcoltak, és azt kiáltozták, hogy ezek a világfelforgatók itt is megjelentek,


verse #7

akiket Jázon a házába fogadott, pedig ezek mindnyájan a császár parancsai ellen cselekszenek, mivelhogy mást tartanak királynak: Jézust.


verse #8

Fel is izgatták a sokaságot és a város elöljáróit, akik ezt hallották.


verse #9

De amikor Jázon és a többiek kezességet vállaltak értük, elbocsátották őket.


verse #10

A testvérek pedig azonnal, még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába, akik amikor megérkeztek, felkeresték a zsidók zsinagógáját.


verse #11

Ezek pedig nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, úgyhogy az igét teljes készséggel befogadták, és mindennap kutatták az Írásokat, hogy valóban úgy vannak-e ezek.


verse #12

Sokan hittek azért közülük, sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen.


verse #13

Amikor azonban a thesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, elmentek, és a sokaságot ott is felizgatták és fellázították.


verse #14

De a testvérek akkor azonnal elküldték Pált, hogy utazzon a tengerig, Szilász és Timóteus azonban ott maradt.


verse #15

Pált kísérői elvitték egészen Athénig, majd azzal az utasítással tértek vissza, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.


verse #16

Amíg Athénban Pál rájuk várt, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal.


verse #17

Mindennap vitatkozott a zsinagógában az istenfélő zsidókkal, a piacon pedig azokkal, akiket ott talált.


verse #18

Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, egyesek azt kérdezték: Ugyan mit akarhat ez a fecsegő mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetőjének látszik, mivelhogy Jézust és a feltámadást hirdette nekik.


verse #19

Megragadták, és az Areopágoszra vitték, ezt mondva: Megtudhatnánk, hogy mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz?


verse #20

Mert valami idegen dolgokat beszélsz a mi füleinknek, szeretnénk azért megérteni, miről is van szó.


verse #21

Az athéniek ugyanis és az ott lakó jövevények valamennyien mással sem töltötték idejüket, mint hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak.


verse #22

Pál tehát kiállt az Areopágosz kö­ze­pé­re, és így szólt: Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak tekintelek titeket,


verse #23

mert amikor bejártam és megszemléltem szentélyeiteket, találtam egy olyan oltárt is, amelyre ez volt ráírva: Az ismeretlen Istennek. Akit azért ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.


verse #24

Az Isten, aki a világot teremtette és mindazt, ami abban van, mivel ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik,


verse #25

emberi kéz szolgálatára nem szorul, mintha valamire is szüksége lenne, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.


verse #26

Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész színén, és előre meghatározta rendelt idejüket és lakóhelyük határait,


verse #27

hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatnák és megtalálhatnák, hiszen nincs messze egyikünktől sem.


verse #28

Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint költőitek közül is mondták némelyek: Az ő nemzetsége vagyunk.


verse #29

Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz, a művészet és az emberi elképzelés alkotásaihoz hasonló.


verse #30

A tudatlanság idejét azért elnézte Isten, de most azt parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.


verse #31

Mert rendelt egy napot, amelyen megítéli majd a föld kerekségét igazságosan egy férfi által, akit arra rendelt. Bizonyságot adott erről mindenkinek azzal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül.


verse #32

Amikor azonban a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd még meghallgatunk téged efelől.


verse #33

Így Pál eltávozott körükből.


verse #34

Néhány ember azonban hívővé lett, és csatlakozott hozzá. Köztük volt az areopágita Dioniziosz, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások is.

Chapters:


Books