Az apostolok cselekedetei

chapter 15


Chapters:


verse #1

Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül Mózes rendtartása szerint, nem üdvözülhettek.


verse #2

Amikor emiatt Pálnak és Barnabásnak nem kis ellentéte és vitája támadt velük, úgy határoztak, hogy ebben a kérdéses ügyben Pál és Barnabás és mások is közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.


verse #3

Miután tehát a gyülekezet útjukra bocsátotta őket, ahogy átmentek Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek.


verse #4

Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet, az apostolok és a vének fogadták őket, ők pedig elbeszélték, miket tett velük Isten.


verse #5

Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.


verse #6

Összegyűltek azért az apostolok és a vének, hogy megtárgyalják ezt az ügyet.


verse #7

Amikor nagy vita támadt, felkelt Péter, és azt mondta nekik: Testvéreim, férfiak, tudjátok, hogy Isten már régóta kiválasztott engem közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét, és higgyenek.


verse #8

A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, mert nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint ahogy nekünk is,


verse #9

és semmi különbséget nem tett közöttünk és közöttük, mert hit által tisztította meg a szívüket.


verse #10

Most azért miért kísértitek Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?


verse #11

Mert hisszük, hogy mi is az Úr Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, éppen úgy, mint ők.


verse #12

Ekkor az egész gyűlés elcsendesedett, és meghallgatták Barnabást és Pált, amint elbeszélték, mennyi jelet és csodát tett Isten általuk a pogányok között.


verse #13

Miután elhallgattak, Jakab szólalt fel: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg engem!


verse #14

Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének.


verse #15

Ezzel egyeznek a próféták mondásai, amint meg van írva:


verse #16

Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, és annak omladékait is felépítem és helyreállítom,


verse #17

hogy a többi ember is keresse az Urat, és mindazok a pogányok, akiket az én nevemről neveznek. Így szól az Úr, aki megcselekszi mindazt,


verse #18

ami öröktől fogva ismert.


verse #19

Azért én úgy ítélem meg, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül térnek meg Istenhez,


verse #20

hanem írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványok tisztátalanságaitól, a paráznaságtól, a fulladt állattól és a vértől.


verse #21

Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.


verse #22

Akkor tetszett az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel együtt, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék őket Antiókhiába Pállal és Barnabással: Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezetők voltak a testvérek között.


verse #23

Ezt írták saját kezükkel: Az apostolok, a vének és a ti testvéreitek az Antiókhiában, Szíriában és Ciliciában levő pogányok közül való testvéreknek üdvözletünket küldjük!


verse #24

Mivel azt hallottuk, hogy némelyek közülünk kimentek, és megháborítottak titeket beszédeikkel feldúlva lelketeket – ők tőlünk megbízást nem kaptak –,


verse #25

miután egy értelemre jutottunk, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk ki, és elküldjük őket hozzátok szeretteinkkel, Barnabással és Pállal.


verse #26

Ezek olyan emberek, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.


verse #27

Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, akik élőszóval is tudtotokra adják ugyanezeket.


verse #28

Mert tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne tegyünk több terhet rátok ezeken a feltétlenül szükséges dolgokon fölül:


verse #29

hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a fulladt állattól és a paráznaságtól. Jól teszitek, ha ezektől őrizkedtek. Legyetek egészségben!


verse #30

Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antiókhiába, összehívták a gyülekezetet, és átadták a levelet.


verse #31

Amikor felolvasták, örültek a bátorításnak.


verse #32

Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel bátorították és erősítették a testvéreket.


verse #33

Egy ideig ott maradtak, majd a testvérek békességgel elbocsátották őket azokhoz, akik küldték őket.


verse #34

(De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.)


verse #35

Pál és Barnabás ugyancsak Antiókhiában időzött, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét.


verse #36

Néhány nap múlva pedig azt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, és látogassuk meg testvéreinket minden városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, hogy lássuk, hogyan vannak!


verse #37

Barnabás azt tanácsolta, hogy vegyék maguk mellé Jánost, akit Márknak hívtak.


verse #38

Pál azonban úgy látta jónak, hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, azt ne vegyék maguk mellé.


verse #39

Nézeteltérés támadt közöttük, úgyhogy elszakadtak egymástól: Barnabás maga mellé vette Márkot, és elhajózott Ciprusba,


verse #40

Pál pedig Szilászt választotta maga mellé. Miután a testvérek Isten kegyelmébe ajánlották őt, útnak indult,


verse #41

és bejárta Szíriát és Ciliciát, erősítve a gyülekezeteket.

Chapters:


Books