chapter 6
„Hová ment kedvesed,
ó, lányok legszebbje?
Merre fordult kedvesed?
Hadd keressük veled együtt!”
„Kedvesem lement a kertjébe,
a fűszerek ágyásaihoz,
hogy pásztorkodjon a kertek között,
és liliomot szedjen.
Én a kedvesemé,
kedvesem az enyém.
A liliomok közt pásztorkodik ő.”
„Szép vagy, szerelmem, mint Tirca,
gyönyörű, mint Jeruzsálem,
és lélegzetelállító, mint a zászlók köré gyűlt seregek!
Fordítsd el rólam szemeidet,
mert rabul ejtenek.
Hajad, mint a kecskenyáj,
mely Gileád lejtőiről ereszkedik alá.
Fogaid, mint a juhok nyája,
melyek a fürdésből jöttek fel.
Mind ikreket ellenek,
egy sem vesztette még el kicsinyeit.
Mint a gránátalmagerezd,
olyan az arcod fátylad mögött.
Lehet hatvan királyné,
nyolcvan másodfeleség,
lány meg számtalan,
de csak egy van, aki a galambom, és akiben nincsen hiba.
Egyetlene az anyjának,
kedvence a szülőanyjának.
Látják a lányok, és boldognak mondják,
királynék meg másodfeleségek is, és dicsérik őt:
»Kicsoda ez a lány, aki úgy ragyog, mint a hajnal,
szép, mint a telihold,
tiszta, mint a napfény,
és lélegzetelállító, mint a zászlók köré gyűlt seregek?«”
„Lementem a diófás kertbe,
hogy lássam a völgy új hajtásait,
hogy lássam, vajon kihajtott-e a szőlő,
kivirágoztak-e a gránátalmafák.
Észre sem vettem,
és vágyam
készséges népem szekeréhez vitt engem.”
„Gyere vissza, gyere vissza, ó, sulami lány!
Gyere vissza, gyere vissza,
hogy nézhessünk téged!”
„Mit néztek a sulami lányon?”
„Olyan ő, mint a két csoport tánca!”