chapter 2
Én a parti síkság egyszerű sáfránya vagyok,
a völgyek lilioma.”
„Mint liliom a tövisek közt,
olyan az én szerelmem a lányok közt.”
„Mint almafa az erdő fái között,
olyan az én kedvesem az ifjak között.
Minden vágyam, hogy árnyékában ülhessek,
és édes nekem a gyümölcse.
Bevitt engem az ünnepi házba,
és a szerelem volt fölöttem zászlaja.
Adjatok nekem mazsolalepényt és almát,
hogy felüdüljek és erőre kapjak,
mert a szerelem beteggé tesz.
Bal keze a fejem alatt,
jobb keze pedig átölel.
Megesketlek titeket, ó, Jeruzsálem lányai,
a gazellákra és a mező szarvasaira:
Ne próbáljátok felébreszteni vagy felkelteni bennem a szerelmet, míg az nem akarja!
Kedvesem hangját hallom.
Nézzétek, itt jön!
Megmássza a hegyeket, átugorja a dombokat.
Olyan az én kedvesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvasbika.
Itt van, a fal mögött áll,
betekint az ablakokon,
bepillant a rácsozaton.
Így szól hozzám az én kedvesem:
»Kelj föl, szerelmem,
gyönyörűségem, gyere velem!
A tél elmúlt,
már nem esik az eső.
Virágok nyílnak a földön,
eljött a metszés ideje,
és gerlebúgás hallatszik földünkön.
A fügefa megérleli korai fügéit,
virágba borulnak a szőlők, és illatoznak.
Kelj föl, szerelmem, gyere!
Gyönyörűségem, gyere velem!
Ó, én galambom a kőszikla hasadékaiban,
a sziklák mélyedéseiben!
Hadd lássalak és halljam hangodat,
mert kellemes a hangod és szép az alakod!«”
„Fogjátok meg nekünk a rókákat,
a kis rókákat, melyek feldúlják a szőlőt,
mert most virágoznak a szőlőink.”
„Kedvesem az enyém, én pedig az övé.
A liliomok közt pásztorkodik ő.
Míg szelesre nem fordul az idő, és tova nem tűnnek az árnyak,
térj vissza gyorsan, ó, kedvesem,
mint a gazella vagy a fiatal szarvasbika a hegyeken, melyek elválasztanak minket!