chapter 5
Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abínóam fia:
Hogy a vezérek vezettek Izráelben;
hogy a nép önként fölkelt:
áldjátok az Urat!
Halljátok meg, királyok,
figyeljetek, fejedelmek!
Én, én az Úrnak éneket mondok,
dicséretet zengek az Úrnak, Izráel Istenének.
Uram, amikor Széírből kijöttél,
amikor Edóm mezejéről kivonultál:
rengett a föld, csepegett az ég,
a fellegek is vizet árasztottak.
A hegyek megrendültek az Úr színe előtt,
még a Sínai is, az Úrnak, Izráel Istenének színe előtt.
Samgarnak, Anát fiának napjaiban,
Jáél idejében kihaltak voltak az utak,
és az útra kelők tekervényes ösvényekre tértek.
Elpusztultak a bekerítetlen helységek Izráelben, teljesen elpusztultak,*
amíg én, Debóra, föl nem keltem,
föl nem keltem Izráel anyjaként.
Új isteneket választottak,
és akkor harc támadt a kapuk előtt;*
ám pajzs és dárda nem volt látható
a negyvenezernél Izráelben.
Szívem azoké, akik parancsolnak Izráelben,
azoké, akik a nép közül önként ajánlkoztak.
Áldjátok az Urat!
Akik fehér szamarakon nyargaltok,
akik szőnyegeken ültök,
és akik úton vagytok: mind énekeljetek!
A vizet osztók hangja az itatóvályúnál,*
az beszéli el az Úr igaz tetteit,
Izráel falvai iránti igazságát.
Így vonult a kapukhoz az Úr népe!
Serkenj föl, serkenj föl, Debóra!
Serkenj föl, serkenj föl, mondj éneket!
Kelj föl, Bárák,
és fogd a foglyaidat, Abínóam fia!
Akkor lejött a dicső maradék,
az Úr népe lejött hozzám, a hatalmasok ellen.*
Efraimból lejöttek azok, akiknek a gyökere Amálékban van:
utánad Benjámin, a te népeddel együtt.
Mákírból jöttek a vezérek
és Zebulonból a vezéri pálcát hordozók,
Issakár fejedelme, a Debórával tartók,
és mind Issakár, mind Bárák a völgybe rohantak követőikkel.
Rúben tartományában nagy fontolgatások voltak.
Miért maradtál mégis ülve a karámok között?
Hogy hallgasd, amint a nyájnak furulyáznak?
Rúben tartományában nagy fontolgatások voltak!
Gileád a Jordánon túl maradt.
Hát Dán miért időzik hajóinál?
Ásér ülve nyugszik a tenger partján.
De Zebulon, a halálra elszánt lelkű nép,
meg Naftáli is a mezőség magaslatain!*
Királyok jöttek és harcoltak;
akkor harcoltak a Kánaán királyai
Taanaknál, Megiddó vizénél,
de egy darab ezüstöt sem szerezhettek.
A mennyből harcoltak a csillagok,
pályájukról harcoltak Siserával!
A Kísón patakja elsodorta őket,
az ősi patak, Kísón patakja!
Végy erőt, én lelkem!
Akkor csattogtak a lovak patái
a vágtatásban, amikor vágtattak paripáik.
Átkozzátok Mérózt, mondta az Úr angyala,
átkozva átkozzátok lakóit!
Mert nem jöttek az Úr segítségére,
az Úr segítségére harcosai közé.
De minden asszonynál áldottabb Jáél,
a kéni Heber felesége,
minden sátorban lakó nőnél áldottabb legyen.
Vizet kértek tőle, s ő tejet adott,
díszes csészében tejszínt hozott.
Baljával a sátorcövekért,
jobbjával pedig a munkások pörölyéért nyúlt.
Ütötte Siserát, szétzúzta a fejét,
összetörte, átfúrta halántékát.
Lába elé roskadt, elesett, elterült;
lába elé roskadt, elesett.
Ahol leroskadt, ott vágódott el élettelenül.
Kinézett az ablakon, és jajgatott
Sisera anyja a rostély mögül:
Miért késik megjönni harci szekere?
Kocsigördülése hol késlekedik?
Legbölcsebb udvari asszonyai válaszoltak neki,
ő meg egyre csak magában ismételgette szavait:
Talán zsákmányra leltek, és most azon osztozkodnak?
Egy-két rabnő is jut minden férfinak,
a festett kelmék Sisera zsákmányai lesznek,
a tarka szövetek, tarkán hímzett öltözetek,
egy színes kendő, két tarka ruha
jut a nyakukba zsákmányul.*
Így vesszen el minden ellenséged, Uram!
De akik szeretnek téged, tündököljenek,
mint a kelő nap a maga erejében!
És megnyugodott a föld negyven esztendeig.