Bírák könyve

chapter 1


Chapters:


verse #1

Józsué halála után megkérdezték Izráel fiai az Urat: Melyikünk menjen elsőnek a kánaániakra, hogy harcoljon ellenük?


verse #2

Az Úr ezt mondta: Júda menjen! Íme, a kezébe adtam azt a földet.


verse #3

Ekkor azt mondta Júda a testvérének, Simeonnak: Gyere velem együtt a nekem sorsvetés által jutott örökségbe, hogy harcoljunk a kánaániak ellen, és én is elmegyek majd veled a neked sorsvetés által jutott örökségbe. És Simeon elment vele.


verse #4

Akkor fölvonult Júda, és kezükbe adta az Úr a kánaániakat és a perizzieket; és tízezer embert vágtak le közülük Bezekben.


verse #5

Bezekben rátaláltak Adóníbezekre, harcoltak ellene, és megverték a kánaániakat és a perizzieket.


verse #6

Adóníbezek megfutamodott, de üldözőbe vették, elfogták, és levágták keze és lába hüvelykujjait.


verse #7

Ekkor azt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat az asztalom alatt, akiknek levágattam kezük és lábuk hüvelykujjait. Aszerint fizetett nekem Isten, ahogy én cselekedtem. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg.


verse #8

Majd Jeruzsálem ellen harcoltak Júda fiai. El is foglalták, lakosait kardélre hányták, a várost pedig lángba borították.


verse #9

Azután pedig lementek Júda f­iai, hogy a hegyvidéken, a déli tartományban és a síkságon lakó kánaániak ellen harcoljanak.


verse #10

Majd a Hebrónban lakó kánaániak ellen ment Júda. Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. És megverték Sésajt, Ahímant és Talmajt.


verse #11

Onnan Debír lakói ellen ment. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt.


verse #12

Ekkor azt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak feleségül adom leányomat, Akszát.


verse #13

Otniél, Kenaz fia, Káléb öccse foglalta el azt, és neki adta feleségül leányát, Akszát.


verse #14

Amikor az asszony hozzáment, a férje biztatta, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról,* Káléb megkérdezte: Mit akarsz?


verse #15

Ő pedig ezt felelte: Adj nekem valamit áldásul! A száraz Délvidékre helyeztél engem, adj hát vízforrásokat is! Erre Káléb neki adta a felső forrásokat és az alsó forrásokat.


verse #16

Kéninek, Mózes apósának a fiai is fölmentek a pálmák városából Júda fiaival a Júda pusztájába, amely a Délvidéken van Arádnál, és ott telepedtek le a néppel együtt.


verse #17

Ezután Júda elment testvérével, Simeonnal, és megverték a Cefatban lakó kánaániakat. Elpusztították őket, és elnevezték a várost Hormának.


verse #18

Azután elfoglalta Júda Gázát és határát, Askelónt és határát, Ekrónt és annak határát.


verse #19

Az Úr Júdával volt, és kiűzte a hegyvidék lakóit. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vasszekereik voltak.


verse #20

Hebrónt Kálébnak adták, ahogy meghagyta Mózes, és kiűzte onnan Anák három fiát.


verse #21

De a jebúsziakat, Jeruzsálem lakóit nem űzték el Benjámin fiai, ezért laknak a jebúsziak Benjámin fiaival Jeruzsálemben még ma is.


verse #22

Fölvonult József háza is Bétel ellen, és az Úr vele volt.


verse #23

József háza kikémleltette Bételt. A város neve régen Lúz volt.


verse #24

A kémek megláttak egy férfit, aki a városból jött, és azt mondták neki: Mutasd meg a város bejáratát, és mi irgalmasak leszünk hozzád.


verse #25

Amikor az megmutatta nekik a város bejáratát, a város lakóit kardélre hányták. De azt a férfit egész háza népével elbocsátották.


verse #26

Az a férfi pedig elment a hettiták földjére, várost épített, és Lúznak nevezte el. Ez a neve mind e mai napig.


verse #27

De Manassé nem űzte el a lakosokat sem Bétseánból és településeiből, sem Taanakból és településeiből, sem Dórból és településeiből; sem Jibleámnak és településeinek a lakosait, sem Megiddónak és településeinek a lakosait. Így a kánaániaknak sikerült ott maradniuk azon a földön.


verse #28

Amikor Izráel megerősödött, adófizetőjévé tette a kánaániakat, de nem tudta teljesen kiűzni őket.


verse #29

Efraim sem űzte ki a kánaániakat, akik Gézerben laktak, hanem ott laktak azok közöttük Gézerben.


verse #30

Zebulon sem űzte el sem Kitrón lakóit, sem Nahalól lakóit, hanem köztük laktak a kánaániak, és adófizetőikké lettek.


verse #31

Ásér sem űzte el sem Akkó, sem Szidón, sem Ahláb, sem Akzíb, sem Helbá, sem Afík, sem Rehób lakóit.


verse #32

Így Ásér ott lakott a kánaániak között, az ország lakói között, mert nem űzték ki őket.


verse #33

Naftáli sem űzte el sem Bétsemes lakosait, sem Bét-Anát lakóit, hanem ott lakott a kánaániak között, az ország lakosai között. De Bétsemes és Bét-Anát lakói adófizetőikké lettek.


verse #34

Az emóriak pedig fölszorították Dán fiait a hegyvidékre, és nem engedték meg, hogy lejöjjenek a völgybe.


verse #35

Így sikerült az emóriaknak ott maradniuk a Heresz-hegységben, Ajjálónban és Saalbímban. De mikor József házának keze rájuk nehezedett, adófizetőkké lettek.


verse #36

Az emóriak határa pedig az Akrabbím-hágótól és Szelától fölfelé húzódott.

Chapters:


Books