Bírák könyve

chapter 16


Chapters:


verse #1

Majd elment Sámson Gázába, meglátott ott egy parázna asszonyt, és bement hozzá.


verse #2

Amikor megmondták a gázabelieknek, hogy odament Sámson, körülvették a helyet, és egész éjszaka vártak rá a város kapujában, és csöndben voltak egész éjjel, mert azt gondolták: Virradatig várunk, s ha világos lesz, megöljük őt.


verse #3

Sámson éjfélig aludt. Éjfélkor pedig fölkelt, megfogta a város kapujának szárnyait, s a kapufélfákkal és a zárakkal együtt kiszakította azokat, vállaira vette, és fölvitte a hegy tetejére, amely Hebrónnal szemben áll.


verse #4

Történt ezután, hogy a Szórék völgyé­ben megszeretett egy asszonyt, akinek Delila volt a neve.


verse #5

A filiszteusok fejedelmei fölmentek ehhez, és azt mondták neki: Kérdezd ki őt, és tudd meg, miben áll a nagy ereje, és hogyan kerekedhetnénk fölé, hogy megkötözzük és megkínozzuk. Akkor mindegyikünk ad neked ezeregyszáz ezüstsékelt.


verse #6

Delila ezt mondta Sámsonnak: Mondd meg nekem, miben van a te nagy erőd, és mivel kellene téged megkötözni, hogy megkínozhassanak.


verse #7

Sámson így felelt neki: Ha megkötöznek hét nyers ínnal, amelyek még nem száradtak ki, akkor elgyengülök, és olyan leszek, mint a többi ember.


verse #8

Akkor hoztak az asszonynak a filiszteusok fejedelmei hét nyers inat, amelyek még nem száradtak ki, és megkötözte őt azokkal.


verse #9

Némelyek pedig ott álltak lesben, és vártak nála a hálókamrában. Akkor így kiáltott neki az asszony: Rajtad a filiszteusok, Sámson! És ő elszakította az inakat, ahogy a kócmadzag szakad el, ha tűz éri. Így nem tudódott ki, hogy miben van az ereje.


verse #10

Delila akkor ezt mondta Sámsonnak: Íme, rászedtél, és hamis dolgot mondtál nekem. Most igazán mondd meg, hogy mivel lehet megkötözni téged!


verse #11

Ő pedig ezt felelte: Ha erősen megkötöznek új kötelekkel, amelyekkel még semmi dolgot sem végeztek, akkor elgyengülök, és olyan leszek, mint bárki más.


verse #12

Delila erre új köteleket szerzett, és megkötözte őt velük, és ezt mondta neki: Rajtad a filiszteusok, Sámson! (Mert némelyek ott leselkedtek utána a hálókamrában.) De ő letépte a köteleket a karjairól, mint a cérnaszálat.


verse #13

Delila ekkor így szólt hozzá: Meddig szedsz még rá, és mondasz hamis dolgot nekem? Mondd meg egyszer már, mivel lehet megkötözni?! Ő pedig ezt felelte neki: Ha összeszövöd a fejemnek hét hajfonatát a szövőszék fonalával.


verse #14

Erre ő szöggel is rögzítette, és ezt kiáltotta: Rajtad a filiszteusok, Sámson! Ő pedig fölébredt álmából, s kitépte a sarokszöget és a szövőfonalat.


verse #15

Ekkor azt mondta neki Delila: Hogyan mondhatod: „Szeretlek téged”, ha a szíved nincs velem? Immár háromszor szedtél rá engem, és nem mondtad meg, hogy miben van a te nagy erőd.


verse #16

Mikor aztán mindennap zaklatta szavaival és gyötörte őt, halálosan belefáradt a lelke,


verse #17

és teljes szívét kitárta előtte, és elmondta: Borotva nem érte soha a fejemet, mert Istennek vagyok szentelve anyám méhétől fogva. Ha megnyírnak, eltávozik tőlem az erőm, elerőtlenedem, és olyan leszek, mint bármelyik ember.


verse #18

Amikor Delila látta, hogy teljes szívét kitárta előtte, elküldött, és elhívatta a filiszteusok fejedelmeit, és ezt üzente: Jöjjetek föl még ez egyszer, mert teljes szívét kitárta nekem. Erre fölmentek hozzá a filiszteusok fejedelmei, és a pénzt is fölvitték a kezükben.


verse #19

Akkor elaltatta őt a térdein, előhívott egy férfit, lenyíratta a hét hajfonatát, és kínozni kezdte; de már elhagyta őt az ereje.


verse #20

Ekkor ezt kiáltotta ismét: Rajtad a filiszteusok, Sámson! Erre fölserkent álmából, és azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, és lerázom a kötelékeket. Mert még nem tudta, hogy az Úr eltávozott tőle.


verse #21

De a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték Gázába. Ott megkötözték két vaslánccal, és őrölnie kellett a foglyok házában.


verse #22

De a haja újra nőni kezdett, miután megnyírták.


verse #23

Amikor a filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy istenüknek, Dágónnak nagy áldozatot mutassanak be, és hogy örvendezzenek, azt mondták: Kezünkbe adta istenünk Sámsont, az ellenségünket.


verse #24

És mikor látta őt a nép, dicsérték istenüket, és azt mondogatták: Kezünkbe adta istenünk az ellenségünket, földünk pusztítóját, azt, aki oly sokat megölt közülünk!


verse #25

Mikor pedig megvidámult a szívük, ezt mondták: Hívjátok elő Sámsont, hadd játsszék előttünk. Előhívták Sámsont a foglyok házából, hogy játékával mulattassa őket, és odaállították az oszlopok közé.


verse #26

Sámson pedig azt mondta a fiúnak, aki kézen fogva vezette: Engedj el, hadd fogjam meg az oszlopokat, amelyek a házat tartják, és hadd támaszkodjam hozzájuk.


verse #27

A ház pedig tele volt férfiakkal és asszonyokkal, ott volt a filiszteusok valamennyi fejedelme, és a tetőzeten is sokan, csaknem háromezer férfi és asszony, Sámson játékának a nézői.


verse #28

Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: Uram Isten, kérlek, emlékezzél meg rólam, és erősíts meg engem csak még ez egyszer, ó, Istenem! Hadd álljak bosszút a filiszteusokon szemem világáért!


verse #29

És átfogta Sámson a két középső oszlopot, amelyeken a ház nyugodott, egyiket a jobb, másikat a bal kezével, és nekik feszült.


verse #30

Majd ezt mondta: Hadd vesszek el én is a filiszteusokkal! Ekkor nagy erővel megrántotta az oszlopokat, és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, amely abban volt. Így többet megölt halálával, mint amennyit életében.


verse #31

Azután lementek a testvérei és apjának egész háznépe, és elvitték őt, és hazatérve eltemették Corá és Estáól között, apjának, Mánóahnak a sírjába, miután húsz esztendeig volt Izráel bírája.

Chapters:


Books