Sámuel első könyve

chapter 28


Chapters:


verse #1

Abban az időben a filiszteusok összegyűjtötték seregeiket, hogy Izráel ellen harcoljanak. Ákis azt mondta Dávidnak: Tudd meg, hogy neked és embereidnek is velem kell jönnötök a táborba.


verse #2

Dávid pedig így felelt: Akkor majd megtudod, hogy mit tud tenni a te szolgád! Erre Ákis azt mondta Dávidnak: Ezért testőrömmé teszlek mindenkorra.


verse #3

Sámuel pedig meghalt, és egész Izráel siratta. Saját városában, Rámában temették el. Saul pedig a varázslókat és a jövendőmondókat eltávolította az országból.


verse #4

A filiszteusok tehát összegyűltek, fölvonultak, és tábort ütöttek Súnémnél, Saul pedig összegyűjtötte egész Izráelt, és tábort vertek Gilbóánál.


verse #5

Amikor azonban Saul meglátta a filiszteusok táborát, megijedt, és szíve igen megrettent.


verse #6

Megkérdezte hát Saul az Urat, de az Úr nem felelt neki sem álomlátás, sem az urím, sem a próféták által.


verse #7

Akkor Saul azt mondta szolgáinak: Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és őt kérdezzem meg. Szolgái pedig azt mondták neki: Íme, Éndórban van egy halottidéző asszony.


verse #8

Saul ekkor elváltoztatta külsejét, álruhába öltözött, elment két férfival, és éjjel odaértek az asszonyhoz. Akkor azt mondta neki: Mondj jövendőt nekem halottidézés által, és idézd föl nekem azt, akit mondok neked.


verse #9

Az asszony azt mondta neki: Nyilván jól tudod, hogy mit tett Saul: hogy kiirtotta a földről a varázslókat és a jövendőmondókat. Miért akarod hát tőrbe ejteni a lelkemet, hogy megöless?


verse #10

Erre Saul megesküdött neki az Úrra: Él az Úr, hogy e dolog miatt nem ér büntetés.


verse #11

Akkor megkérdezte az asszony: Kit idézzek meg neked? Ő azt felelte: Sámuelt idézd meg nekem.


verse #12

Mikor pedig az asszony meglátta Sámuelt, hangosan fölkiáltott, és így szólt Saulhoz: Miért vezettél félre? Hiszen te vagy Saul!


verse #13

Erre azt mondta neki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig ezt mondta Saulnak: Istenfélét látok feljönni a földből.


verse #14

Ő azt kérdezte: Milyen az alakja? Ő pedig ezt mondta: Egy vénember jön fölfelé, és palást van rajta. Saul megismerte, hogy Sámuel az, és meghajolt arccal a föld felé, és tisztességet tett neki.


verse #15

Sámuel pedig ezt mondta Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztél engem? Saul így felelt: Igen nagy szorultságban vagyok. A filiszteusok harcolnak ellenem, Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel már nekem sem próféták által, sem álomlátás által. Azért hívtalak, hogy mondd meg nekem, mit kell cselekednem.


verse #16

Sámuel azt mondta: Ugyan miért kérdezel engem, ha az Úr eltávozott tőled, és ellenségeddé lett?


verse #17

Úgy cselekedett az Úr, ahogy általam megmondta: elvette a királyságot a te kezedből, és a társadnak, Dávidnak adta.


verse #18

Azért cselekszik most így veled az Úr, mert nem hallgattál a szavára, és nem hajtottad végre az ő fölgerjedt haragját Amálékon.


verse #19

És az Úr Izráelt is veled együtt a filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel. Izráel táborát is a filiszteusok kezébe adja az Úr.


verse #20

Akkor Saul hirtelen egész hosszában a földre zuhant, mert nagyon megrémült Sámuel szavaitól. Semmi erő sem volt benne, mert egész nap és egész éjjel semmit sem evett.


verse #21

Akkor az asszony Saulhoz ment, és mikor látta, hogy ennyire megrémült, azt mondta neki: Íme, a te szolgálód hallgatott a szavadra, kockára tettem életemet, és megfogadtam szavaidat, amelyeket mondtál nekem.


verse #22

Most hát te is hallgass szolgálód szavára, hadd tegyek eléd egy falat kenyeret: egyél, hogy legyen erőd, amikor útra kelsz.


verse #23

Ő azonban vonakodott, és azt mondta: Nem eszem. De szolgái és az asszony is unszolták, mire engedett a szavuknak, fölkelt a földről, és felült az ágyra.


verse #24

Volt az asszony házánál egy hízott borjú, és azt sietve levágta. Azután lisztet vett, meggyúrta, és kovásztalan pogácsát sütött.


verse #25

Ezt Saul és a szolgái elé vitte, és azok ettek. Azután fölkeltek, és elmentek azon az éjszakán.

Chapters:


Books