Krónikák első könyve

chapter 21


Chapters:


verse #1

A Sátán Izráel ellen támadt, és felindította Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt.


verse #2

Azt mondta azért Dávid Jóábnak és a hadinép elöljáróinak: Menjetek el, számláljátok meg Izráelt Beérsebától Dánig, és hozzátok hozzám az eredményt, hadd tudjam meg a számukat.


verse #3

Akkor azt mondta Jóáb: Szaporítsa meg népét az Úr százannyira, mint amennyi most. Hát nem mindannyian a te szolgáid-e azok, uram, királyom? Miért kutatja ezt az én uram? Miért bűnhődjék hát ezért Izráel?


verse #4

De a király szava erősebb volt Jóábénál. Elment azért Jóáb, és bejárta egész Izráelt, azután visszatért Jeruzsálembe.


verse #5

Azután jelentette Dávidnak a nép számát. Egész Izráelben ezerszer ezer és százezer fegyverforgató férfi volt. Júda fiai közül pedig négyszázhetvenezer fegyverforgató férfi.


verse #6

Lévi és Benjámin fiait azonban nem számlálta közéjük, mert sehogy sem tetszett Jóábnak a király parancsa.


verse #7

De Istennek sem tetszett e dolog, ezért meg is verte Izráelt.


verse #8

Dávid akkor azt mondta Istennek: Igen vétkeztem azzal, hogy ezt műveltem. Most azért bocsásd meg szolgád vétkét, mert fölöttébb esztelenül cselekedtem!


verse #9

Akkor így szólt az Úr Gádhoz, Dávid látnokához:


verse #10

Menj el, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az Úr: „Három dolgot tárok eléd, válassz magadnak közülük egyet, hogy azt cselekedjem veled.”


verse #11

Elment tehát Gád próféta Dávidhoz, és azt mondta neki: „Így szól az Úr: Válassz magadnak!


verse #12

Három esztendeig tartó éhínség legyen, vagy három hónapig dúljanak szorongatóid, és érjen utol ellenséged fegyvere, vagy az Úr fegyvere, a döghalál legyen három napig földeden, és az Úr angyala pusztítson Izráel egész határában? Azért fontold meg, mit feleljek annak, aki engem hozzád küldött.”


verse #13

Dávid ezt felelte Gádnak: Nagy az én szorongattatásom! Hadd essem inkább az Úr kezébe, mert igen nagy az ő irgalmassága, és ne essem emberek kezébe!


verse #14

Az Úr tehát dögvészt bocsátott Izráelre, és meghaltak Izráelből hetvenezren.


verse #15

Ezenkívül az Úr egy angyalt is bocsátott Jeruzsálemre, hogy pusztítsa el. De mikor ölni kezdte volna a népet, odatekintett az Úr, megkönyörült veszedelmükön, és azt mondta a pusztító angyalnak: Elég immár, vond vissza a kezed! Az Úr angyala ekkor a jebúszi Ornán szérűjénél állt.


verse #16

Akkor Dávid fölemelte szemét, és látta, hogy az Úr angyala ott áll a föld és az ég között, kivont karddal a kezében, amelyet Jeruzsálem ellen emelt föl. Ekkor Dávid és a vének is zsákruhába öltöztek, és arcra borultak.


verse #17

Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hát nem én számláltattam-e meg a népet? Én vagyok, aki vétkeztem, és igen gonoszul cselekedtem! De ez a nyáj mit tett? Ó, én Uram, Istenem, forduljon ellenem a kezed és az én házam népe ellen, de ne sújtsa a népedet ez a csapás.


verse #18

Akkor az Úr angyala szólt Gádnak, hogy mondja meg Dávidnak, menjen föl, és építsen oltárt az Úrnak a jebúszi Ornán szérűjén.


verse #19

Fölment tehát Dávid Gád beszéde szerint, amelyet az Úr nevében mondott.


verse #20

Amikor Ornán hátratekintett, és meglátta az angyalt, négy fiával együtt elrejtőzött. Ornán ugyanis éppen búzát csépelt.


verse #21

Amikor Dávid Ornánhoz érkezett, Ornán föltekintett, meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt.


verse #22

Dávid így szólt Ornánhoz: Add nekem ezt a szérűt, hogy oltárt építsek rajta az Úrnak. Valós árán add nekem, hogy megszűnjék ez a csapás a népen!


verse #23

Ornán azt felelte Dávidnak: Legyen a tied, és az én uram, királyom azt cselekedje vele, ami neki tetszik! Sőt az ökröket is odaadom égőáldozatul, és a cséplőszerszámokat tűzifának, a gabonát pedig ételáldozatul. Mindezt ajándékul adom.


verse #24

Dávid király azt mondta Ornánnak: Nem úgy, hanem teljes áron akarom megvenni tőled. Mert nem veszem el azt, ami a tied, az Úr számára, és nem akarok neki a máséból égőáldozatot áldozni.


verse #25

Így Dávid hatszáz aranysékelt adott Ornánnak a szérűért.


verse #26

És Dávid oltárt épített az Úrnak. Égő- és békeáldozatot mutatott be, és segítségül hívta az Urat, aki meghallgatta őt, és a mennyből tüzet bocsátott az égőáldozat oltárára.


verse #27

Az Úr parancsolt az angyalnak, és az visszatette kardját a hüvelyébe.


verse #28

Abban az időben ott áldozott Dávid, mivel látta, hogy az Úr meghallgatta őt a jebúszi Ornán szérűjén.


verse #29

Az Úr hajléka ugyanis, amelyet Mózes készített a pusztában, és az égőáldozat oltára is akkor Gibeón magaslatán volt.


verse #30

Dávid azonban nem mert fölmenni oda, az Isten színe elé, hogy tőle tudakozódjék, mert igen megrettent az Úr angyalának kardjától.

Chapters:


Books