⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

Dániel

chapter 9


Chapters:


verse #1

A méd származású Ahasvérus fiának, Dáriusznak az első évében, akit a káldeusok királysága fölé királynak tettek meg,


verse #2

tehát az uralkodásának az első évében én, Dániel, felfigyeltem a könyvekben arra, hogy mit mondott Jehova Jeremiás prófétának arról, hány évig lesz Jeruzsálem pusztán hagyva, vagyis hogy 70 évig fog tartani.


verse #3

Arcomat Jehova, az igaz Isten felé fordítottam, hogy könyörögjek hozzá imában, böjtöléssel, zsákruhában és hamuban.


verse #4

Imádkoztam Jehovához, az én Istenemhez, és megvallottam a bűneinket:

„Ó, Jehova, igaz, nagy és csodálatot keltő Isten, aki megtartja a szövetségét, és odaadó szeretettel bánik azokkal, akik szeretik őt, és megtartják a parancsolatait!


verse #5

Vétkeztünk, rosszul és gonoszul cselekedtünk, fellázadtunk, megszegtük a parancsaidat és eltértünk ítéleteidtől.


verse #6

Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainknak, fejedelmeinknek, ősapáinknak és az ország egész népének.


verse #7

Tied, ó, Jehova az igazságosság, de miénk a szégyen, ahogy a mai napon is van. Miénk, Júda férfiaié, Jeruzsálem lakosaié, és mindazoké Izrael népéből, akik közel vagy távol laknak azokban az országokban, ahova szétszórtad őket, mivel hűtlenek voltak hozzád.


verse #8

Ó, Jehova, miénk a szégyen, királyainké, fejedelmeinké és ősapáinké, mert vétkeztünk ellened.


verse #9

Jehova Istenünk, te irgalmas és megbocsátó vagy, de mi fellázadtunk ellened.


verse #10

Jehova Istenünk, nem hallgattunk a szavadra, nem tartottuk be a törvényeidet, amelyeket a szolgáid, a próféták által tártál elénk.


verse #11

Egész Izrael áthágta a törvényedet, és elfordult tőled, nem hallgatva szavadra. Ezért ránk zúdítottad az esküvel megerősített átkot, mely meg van írva Mózesnek, az igaz Isten szolgájának a törvényében, mert vétkeztünk ellened.


verse #12

És te valóra váltottad azt, amit ellenünk és az uralkodóink ellen mondtál, nagy szerencsétlenséget hozva ránk. Nem történt még olyan az egész ég alatt, mint amilyen Jeruzsálemben történt.


verse #13

Minden szerencsétlenség ránk zúdult, ahogy meg van írva Mózes törvényében, és mi, Jehova Istenünk, mégsem könyörögtünk a te jóindulatodért, nem hagytunk fel a vétkeinkkel, és nem értettük meg, hogy te megtartod a szavad.


verse #14

Jehova, te viszont figyeltél, és szerencsétlenséget hoztál ránk, mert te, Jehova Istenünk, mindig igazságosan cselekszel. Mi mégsem engedelmeskedtünk a szavadnak.


verse #15

Ó, Jehova Istenünk, aki erős kézzel kihoztad népedet Egyiptom földjéről, és nevet szereztél magadnak, amely mindmáig fennmaradt, vétkeztünk, és gonoszul cselekedtünk.


verse #16

Ó, Jehova, aki mindig igazságosan cselekszel, kérlek, ne haragudj és ne légy dühös tovább a városodra, Jeruzsálemre, a te szent hegyedre! Hiszen bűneink és ősapáink vétkei miatt mindazok, akik körülöttünk vannak, gyalázzák Jeruzsálemet és a te népedet.


verse #17

Hallgasd meg most, ó, Istenünk, szolgád imáját és könyörgéseit, és ragyogjon fel arcod elhagyatott szentélyedre, önmagadért, ó, Jehova!


verse #18

Fordítsd felém füledet, ó, Istenem, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg, hogy elhagyatottak vagyunk, és lásd a várost, melyet a nevedről neveztek el. Mert nem a mi igazságos tetteink miatt könyörgünk hozzád, hanem a te nagy irgalmad miatt.


verse #19

Ó, Jehova, hallgass meg! Ó, Jehova, bocsáss meg! Ó, Jehova, figyelj és cselekedj! Ne késlekedj önmagadért, ó, Istenem, hiszen városod és néped a te nevedet viseli!”


verse #20

Még beszéltem, imádkoztam, megvallottam bűnömet, valamint népemnek, Izraelnek a bűnét, és könyörögtem Jehova Istenünkhöz, hogy bánjon kedvesen az ő szent hegyével,


verse #21

igen, még imádkoztam, amikor az a férfi, Gábriel, akit korábban láttam a látomásban, megérkezett hozzám az esti áldozat felajánlása idején, amikor már teljesen ki voltam fáradva.


verse #22

Segített mindent megértenem, és ezt mondta:

„Ó, Dániel, azért jöttem, hogy jobban megérts és átláss mindent.


verse #23

Amikor elkezdtél könyörögni, üzenetet kaptam, és azért jöttem, hogy elmondjam azt neked, mert igen szeretetreméltó vagy. Gondolkodj hát el ezen, és értsd meg a látomást.


verse #24

Hetven hét lett kiszabva népedre és szent városodra, hogy véget érjen a törvényszegés, megszűnjön a bűn, engesztelést szerezzenek a vétkekért, elhozzák az örök igazságosságot, bepecsételjék a látomást és a próféciát, és hogy felkenjék a szentek szentjét.


verse #25

Tudd meg és értsd meg, hogy a Jeruzsálem helyreállításáról és újjáépítéséről szóló kijelentés elhangzásától a Messiás vezér eljöveteléig 7 hét és 62 hét lesz. Jeruzsálemet helyreállítják, újjáépítik, lesz köztere és sáncárka, de mindez viszontagságos időkben történik.


verse #26

A 62 hét elmúltával megölik a Messiást, és nem marad semmije.

Egy következő vezér népe fogja lerombolni a várost és a szent helyet. És áradat által lesz vége. Mindvégig háború lesz, és az a döntés született, hogy pusztulás lesz.


verse #27

Egy héten át érvényben tartja a szövetséget sokak számára, a hét felén pedig megszünteti az áldozatot és az ajándékok felajánlását.

Utálatosságok szárnyán jön a pusztító. És a kiirtásig még a pusztán hagyottra is rázúdul az, amiről döntés született.”

Chapters:


Books