chapter 1
Júda királya, Joákim uralkodásának a harmadik évében Nabukodonozor, Babilon királya Jeruzsálem ellen jött, és ostrom alá vette.
És Jehova segített neki legyőzni Joákimot, Júda királyát, és neki adta az igaz Isten házából származó felszerelési tárgyak egy részét. Ő pedig Sineár földjére vitte azokat, istenének a házába, és istenének a kincstárába helyezte őket.
Ekkor a király megparancsolta Aspenáznak, az udvari tisztviselők fejének, hogy hozzon el néhány izraelitát, köztük királyi és nemesi származásúakat is.
Olyan fiatalokat kellett hoznia, akiknek nincs testi fogyatékosságuk, jó megjelenésűek, bölcsek, van ismeretük, tisztán látók, és alkalmasak arra, hogy a király palotájában szolgáljanak. Meg kellett tanítania őket a káldeusok írására és nyelvére.
A király ezenkívül elrendelte, hogy mindennap a királynak készített ínyencfalatokból adjanak nekik, és a borból, amit ő szokott inni, és képezzék őket három évig, hogy végül a király szolgálatába állhassanak.
Voltak közöttük Júda törzséből valók is: Dániel, Hanánia, Misáel és Azária.
Az udvari főtisztviselő elnevezte Dánielt Baltazárnak, Hanániát Sidráknak, Misáelt Misáknak, Azáriát pedig Abednegónak.
Dániel azonban elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát a királynak készített ínyencfalatokkal, és a borral, amit a király szokott inni. Engedélyt kért hát az udvari főtisztviselőtől, hogy ne kelljen beszennyeznie magát velük.
Az igaz Isten pedig gondoskodott arról, hogy az udvari főtisztviselő jóindulattal és irgalommal bánjon Dániellel.
Ám az udvari főtisztviselő ezt mondta Dánielnek: „Félek uramtól, a királytól, aki elrendelte, hogy mit egyetek és mit igyatok. Mi lesz, ha azt látja, hogy rosszabbul néztek ki, mint a veletek egykorú többi fiatal? A király engem fog hibáztatni ezért!”
Dániel ekkor beszélt azzal a felügyelővel, akit az udvari főtisztviselő Dániel, Hanánia, Misáel és Azária fölé rendelt:
„Kérlek, tegyél próbát a szolgáiddal tíz napig, és adjanak nekünk zöldségféléket enni és vizet inni.
Azután hasonlíts minket össze azokkal a fiatalokkal, akik a királynak készített ínyencfalatokat eszik, és tegyél szolgáiddal aszerint, amit látsz.”
A felügyelő beleegyezett ebbe, és próbát tett velük tíz napig.
A tíz nap leteltével jobban és egészségesebben néztek ki, mint a többi fiatal, aki a királynak készített ínyencfalatokat ette.
A felügyelő ezért nem adott nekik ínyencfalatokat meg bort, hanem csak zöldségféléket.
Ennek a négy fiatalnak az igaz Isten tudást és bölcsességet adott, és megadta nekik azt, hogy értsenek mindenféle íráshoz. Dánielt pedig képessé tette arra, hogy megértsen mindenféle látomást és álmot.
Amikor letelt a király által meghatározott idő, az udvari főtisztviselő Nabukodonozor elé vitte a fiatalokat.
A király beszélt velük, és senki sem akadt köztük olyan, mint Dániel, Hanánia, Misáel és Azária. Így ott maradtak, hogy szolgálják a királyt.
Bármilyen kérdést vetett is fel a király, amelynek a megválaszolásához bölcsesség és értelem kellett, tízszerte jobbnak találta őket egész birodalma valamennyi mágiát űző papjánál és mágusánál.
Dániel pedig ott maradt Círusz király uralkodásának első évéig.