⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

Dániel

chapter 11


Chapters:


verse #1

Én pedig a méd Dáriusz első évében mellé álltam, hogy erősítsem és támogassam.


verse #2

Most elmondom neked az igazságot:

Még három király lesz Perzsiában, a negyedik pedig nagyobb gazdagságot halmoz fel, mint az összes többi. És amint megerősödik a gazdagsága miatt, mindent megmozgat Görögország királysága ellen.


verse #3

És feláll egy hatalmas király, aki nagy hatalommal uralkodik, és azt tesz, amit akar.


verse #4

Ám amikor már felállt, királysága összeomlik, és felosztják azt az ég négy szele felé, de nem a leszármazottai között, és az uralmuk nem lesz ugyanolyan, mint az övé. Királyságát gyökerestől kiszaggatják, másoké lesz, nem az övék.


verse #5

A déli király pedig megerősödik, mármint az egyik fejedelme. De valaki legyőzi őt, és nagy hatalommal fog uralkodni, nagyobb uralkodói hatalommal, mint az.


verse #6

Néhány év elteltével szövetséget fognak kötni, és hogy egyezségre lépjenek, a déli király lánya az északi királyhoz fog menni. De a lány nem tartja meg karja erejét, és a király sem áll meg, sem az ő karja. És kiszolgáltatják a lányt és azokat, akik elhozták, valamint az apját és azt, aki abban az időben erőssé tette.


verse #7

És a lány gyökerének az egyik hajtása elfoglalja a király helyét, a hadsereghez megy, és az északi király erődje ellen fordul, rájuk támad, és győzni fog.


verse #8

És azok isteneivel, fémszobraival, értékes ezüst- és aranytárgyaival, valamint a foglyokkal Egyiptomba megy. Majd néhány évre távol tartja magát az északi királytól,


verse #9

aki fel fog vonulni a déli király királysága ellen, de visszatér a saját földjére.


verse #10

Fiai háborúra készülődnek, és nagy katonai sereget gyűjtenek. Egyikük mindenképp eljön, és végigsöpör, mint egy áradat. De visszamegy, háborút vív, és egészen az erődjéig jut.


verse #11

A déli király megharagszik, és kimegy, hogy megütközzön vele, mármint az északi királlyal. Az pedig nagyon sok embert összegyűjt, de a sokaság a másik kezébe kerül.


verse #12

És elhurcolják a sokaságot. A szíve felfuvalkodik, és tízezreket ejt el, de nem használja ki erős helyzetét.


verse #13

Az északi király pedig visszatér, és nagyobb sokaságot gyűjt egybe, mint először. És az idők végén, néhány év múlva, biztosan eljön, méghozzá egy nagy, jól felszerelt hadsereggel.


verse #14

Azokban az időkben sokan felkelnek a déli király ellen.

És a népedből azokat, akik erőszakosak, beleviszik abba, hogy megpróbáljanak valóra váltani egy látomást, de elbuknak.


verse #15

És eljön az északi király, ostromsáncot emel, és elfoglal egy megerősített várost. Dél seregei nem állnak meg, sem a válogatott emberei, és nem lesz erejük az ellenállásra.


verse #16

Aki pedig ellene jön, azt tesz, amit akar, és senki sem áll meg előtte. Megáll a dicsőség földjén, és hatalma lesz arra, hogy pusztítson.


verse #17

Elhatározza, hogy eljön királysága teljes erejével, és egyezséget köt vele. Végrehajtja a terveit. Lehetőséget kap arra, hogy az asszonyok lányának a vesztét okozza. A lány pedig nem áll meg, és nem marad az övé.


verse #18

A király visszafordítja arcát a partvidékek felé, és sokat elfoglal. Egy parancsnok véget vet a megaláztatásnak, amit a király okozott neki. A megaláztatásnak vége lesz, mert az lesz megalázva, aki megalázta őt.


verse #19

Aztán a király visszafordítja arcát saját földjének erődjei felé, majd megbotlik, elesik, és nem lehet megtalálni.


verse #20

Olyan valaki áll a helyére, aki behajtót küld, hogy járja be a dicső királyságot. Néhány napon belül azonban megtörik, de nem haraggal, és nem is háborúban.


verse #21

Megvetésre méltó ember áll a helyére, és nem adják neki a királyság fenségét. Nyugalmas időben jön, és hízelgéssel magához ragadja a királyságot.


verse #22

Az áradathoz hasonló seregeket elsöprik miatta, és összetörik őket, akárcsak a szövetség vezérét.


verse #23

És mivel szövetkeznek vele, továbbra is félrevezet másokat, tettre kel, és hatalmas lesz egy kis nemzet által.


verse #24

Nyugalmas időben behatol a tartomány leggazdagabb részeibe, és olyasmit tesz, amit egyetlen ősapja sem. Prédát, zsákmányt és javakat osztogat a nép között, és terveket sző a megerősített helyek ellen, de csak egy ideig.


verse #25

Összeszedi erejét és bátorságát, hogy egy hatalmas sereggel a déli király ellen forduljon, a déli király pedig rendkívül nagy és hatalmas hadsereggel háborúra készül. És nem áll meg, mert terveket szőnek ellene.


verse #26

Azok okozzák összeomlását, akik ínyencfalatjait eszik.

Haderejét elsöprik, és sokan elesnek.


verse #27

Ez a két király gonoszt forral a szívében, és egy asztalnál ülve hazudnak egymásnak. De nem járnak sikerrel, mert a vég még hátravan, a meghatározott időben lesz.


verse #28

Azután visszatér a földjére nagy vagyonnal, és a szíve a szent szövetség ellen lesz. Végrehajtja a terveit, és visszamegy a földjére.


verse #29

A meghatározott időben visszatér, és dél ellen vonul. De ekkor nem úgy lesz, mint korábban volt,


verse #30

mert Kittim hajói ellene jönnek, és megalázzák.

Visszamegy, ítéletet hirdet a szent szövetség ellen, és végrehajtja a terveit. Visszamegy, és azokra fordítja figyelmét, akik elhagyják a szent szövetséget.


verse #31

Seregek állnak fel, melyek tőle származnak. Megszentségtelenítik a szentélyt és az erődöt, és eltávolítják az állandó áldozatot.

Majd felállítják a pusztító utálatosságot.


verse #32

Akik gonoszul cselekszenek a szövetség ellen, azokat hízelgő szavakkal hitehagyásra veszi rá. Azok az emberek viszont, akik ismerik Istenüket, győznek, és sikeresek lesznek.


verse #33

A nép közül pedig az éleslátó személyek sokakat megértéshez segítenek. Ám elbuktatják őket néhány napra karddal és tűzlánggal, fogsággal és fosztogatással.


verse #34

De amikor elbuktatják őket, egy kis segítséget kapnak, és sokan hízelgéssel csatlakoznak hozzájuk.


verse #35

Az éleslátó személyek közül is elbuktatnak néhányat, hogy elvégezzék a finomító munkát, valamint a tisztítást és a fehérítést a vég idejéig, mert annak a meghatározott ideje még hátravan.


verse #36

A király azt tesz, amit akar, és minden isten fölé magasztalja és emeli magát. Az istenek Istene ellen pedig megdöbbentő dolgokat fog mondani. Sikeres lesz egészen addig, míg az ítélethirdetés a végére nem ér, mert be kell teljesednie annak, ami el lett határozva.


verse #37

Ősapáinak Istenét nem veszi figyelembe, az asszonyok kívánságát, sőt a többi istent sem veszi figyelembe, hanem mindenki fölé emeli magát.


verse #38

Inkább az erődök istenének ad dicsőséget, olyan istennek ad dicsőséget arannyal, ezüsttel, drágakővel és értékes dolgokkal, akit ősapái nem ismertek.


verse #39

És egy idegen istenben bízva végrehajtja a terveit a legjobban megerősített erődök ellen. Aki elismeri, azt dicsőséggel halmozza el, és sokak fölé teszi meg uralkodónak. A földet pedig felosztja fizetségért.


verse #40

A vég idején a déli király küzdeni kezd vele, az északi király pedig forgószélként tör rá szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval. Betör az országokba, és végigsöpör rajtuk, mint egy árvíz.


verse #41

Még a dicsőség földjére is bemegy, és sok ország elbukik. De a következők megmenekülnek a kezéből: Edom, Moáb, illetve az ammoniták színe-java.


verse #42

És újra meg újra kinyújtja kezét az országok ellen. Egyiptom országa pedig nem menekül meg.


verse #43

Uralja Egyiptom rejtett arany- és ezüstkincseit és minden értékes dolgát. A líbiaiak és az etiópok követik a nyomdokait.


verse #44

De hírek jönnek keletről és északról, amelyek felkavarják, és nagy haraggal előretör, hogy sokakat megsemmisítsen és elpusztítson.


verse #45

Felállítja királyi sátrait a nagy tenger és a dicsőség szent hegye között. Őt pedig utoléri a vég, és nem lesz, aki segítsen rajta.

Chapters:


Books