⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

Péter második levele

chapter 2


Chapters:

1 2 3


verse #1

Ám hamis próféták is voltak a nép között, mint ahogy közöttetek is lesznek hamis tanítók. Ezek titokban romboló szektákat fognak létrehozni, és még a tulajdonosukat is megtagadják, aki megvette őket, gyors pusztulást hozva magukra.


verse #2

Mi több, sokan fogják utánozni gátlástalan viselkedésüket, és miattuk becsmérlően beszélnek majd az igazság útjáról.


verse #3

Továbbá mohón ki fognak zsákmányolni benneteket elferdített szavakkal. De az ítéletük, amit már régen meghoztak felettük, nem halad lassan, és pusztulásuk nem szunnyad.


verse #4

Isten nem vonakodott megbüntetni az angyalokat, akik vétkeztek, hanem a tartaroszba vetette, és a sűrű sötétség láncaira verte őket, hogy ítéletre legyenek fenntartva.


verse #5

És nem vonakodott megbüntetni egy hajdani világot, de Noét, az igazságosság prédikálóját nyolcadmagával megmentette, amikor özönvizet hozott az istentelen emberek világára.


verse #6

Szodoma és Gomorra városát is elítélte, azáltal hogy elhamvasztotta azokat, és így intő példát állított az istentelen embereknek a jövőt illetően.


verse #7

És megszabadította az igazságos Lótot, akit nagyon gyötört a törvényszegő emberek gátlástalan viselkedése,


verse #8

mert nap mint nap kínozták igazságos lelkét a törvénytelen tetteik, amelyeket ez az igazságos ember közöttük lakva látott és hallott.


verse #9

Ezért hát Jehova tudja, hogyan szabadítsa meg a próbából azokat, akik odaadóan szolgálják őt, de azt is, hogyan tartsa fenn az igazságtalanokat arra, hogy az ítélet napján el legyenek pusztítva,


verse #10

kiváltképp azokat, akik be akarják szennyezni mások testét, és akik megvetik a hatalmon levőket.

Ezek vakmerők, önfejűek, és nem félnek becsmérlően beszélni a dicsőségesekről,


verse #11

míg az angyalok, bár erőben és hatalomban nagyobbak, nem vádolják őket becsmérlő kifejezésekkel, mégpedig a Jehova iránti tiszteletből.


verse #12

De ezek az emberek olyanok, mint az ösztönösen cselekvő oktalan állatok, melyek megfogásra és elpusztításra születtek. Becsmérlően beszélnek olyasmikről, amik felől tudatlanok. Romboló viselkedésük miatt pusztulás jön rájuk,


verse #13

és ártalmas viselkedésük következményeként büntetést szenvednek el.

Örömüket lelik abban, hogy az élvezeteknek éljenek még nappal is. Szennyfoltok és szégyenfoltok ők, akik kedvüket lelik megtévesztő tanításaikban, miközben veletek együtt lakmároznak.


verse #14

Erős vágyat éreznek arra, hogy házasságtörést kövessenek el, képtelenek felhagyni a bűnnel, és ingatag személyeket csábítanak el. Szívük edzett a mohóságban. Átkozott gyermekek ők.


verse #15

Miután otthagyták az egyenes ösvényt, félre lettek vezetve. Bálámnak, Beór fiának ösvényét követték, aki a helytelenségért járó jutalomra vágyott,


verse #16

de feddésben részesült, amiért megsértette azt, ami helyes. Egy néma málhás állat, emberi hangon megszólalva, akadályozta a próféta esztelen tettét.


verse #17

Víztelen források és heves vihartól hajtott ködfellegek ezek, és a legsűrűbb sötétség van fenntartva számukra.


verse #18

Fellengzős kijelentéseket hangoztatnak, amelyek semmitmondóak. A test kívánságaira hatva és gátlástalanul viselkedve csábítják el azokat, akik épphogy kiszabadultak azok közül, akik bűnben élnek.


verse #19

Miközben szabadságot ígérnek nekik, ők maguk a romlottság rabszolgái. Mert akit legyőz valaki, az rabszolgája lesz annak.


verse #20

Ha azután, hogy pontos ismeretet szereztek Jézus Krisztusról, az Úrról és megmentőről, és kimenekültek a világ erkölcsi romlottságából, megint belekeverednek abba, és a hatalma alá kerülnek, akkor az utolsó állapotuk kétségkívül rosszabb lesz az elsőnél.


verse #21

Jobb lett volna, ha nem ismerik meg pontosan az igazságosság ösvényét, mint hogy, miután megismerték, elforduljanak a szent parancsolattól, melyet kaptak.


verse #22

Ami velük történt, az igazolja, hogy igaz ez a példabeszéd: „A kutya visszatért a hányásához, és a megfürdetett disznó, hogy a sárban hemperegjen.”

Chapters:


Books