⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

Péter második levele

chapter 3


Chapters:

1 2 3


verse #1

Szeretteim, ez immár a második levél, amelyet írok nektek, és amelyben, miként az elsőben is, emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkodóképességeteket,


verse #2

hogy emlékezzetek a szent próféták korábbi kijelentéseire, és az Úrnak és megmentőnek az apostolaitok által közölt parancsolatára.


verse #3

Először is ne kerülje el a figyelmeteket, hogy az utolsó napokban lesznek olyanok, akik gúnyolódni fognak, a saját kívánságaik szerint élnek,


verse #4

és ezt mondják: „Hol van az ő megígért jelenléte? Hiszen azóta, hogy ősapáink meghaltak, minden pontosan úgy megy, mint a teremtés kezdetétől fogva.”


verse #5

Mert szándékosan figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az ég régtől fogva volt, és a föld is, amely szilárd tömegként emelkedett ki a vízből és a vizek között Isten szavára;


verse #6

és hogy ezek által az akkori világ elpusztult, amikor elárasztották vízzel.


verse #7

A mostani ég és föld pedig ugyanazon szó által vannak fenntartva, hogy tűz által elpusztuljanak az istentelen emberek ítéletének és elpusztításának napján.


verse #8

Ám az ne kerülje el a figyelmeteket, szeretteim, hogy Jehovánál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap.


verse #9

Jehova nem késlekedik, hogy beteljesítse az ígéretét, mint ahogy azt némelyek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem szeretné, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt szeretné, hogy mindenki megbánásra jusson.


verse #10

Ámde Jehova napja úgy fog eljönni, mint egy tolvaj, és azon a napon az ég nagy robajjal elmúlik, az elemek pedig, mivel izzanak a forróságtól, felbomlanak, és a föld meg a benne levő munkák feltárulnak.


verse #11

Mivel mindezek így fel fognak bomlani, ügyeljetek arra, hogy olyan emberek legyetek, akiknek szent a viselkedésük, és odaadóan szolgálják Istent,


verse #12

mialatt várjátok és élénken elmétekben tartjátok Jehova napjának jelenlétét! Ez által a nap által az ég tűzben elpusztul, és az elemek az izzó forróságtól megolvadnak.


verse #13

De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, és ezekben igazságosság fog uralkodni.


verse #14

Ezért, szeretteim, mivel ezeket várjátok, tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy végül szennyfolt nélkülinek, makulátlannak és békében találjon titeket.


verse #15

Tekintsétek továbbá megmentésnek a mi Urunk türelmét, mint ahogy szeretett testvérünk, Pál is írt nektek a neki adott bölcsesség szerint,


verse #16

szólva ezekről minden levelében. Ezekben azonban van néhány nehezen érthető dolog, amelyet a tudatlanok és ingatagok kiforgatnak, miként az Írások többi részét is, a saját pusztulásukat okozva ezzel.


verse #17

Így tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, legyetek résen, nehogy velük együtt tévútra vigyen benneteket a törvényszegők tévelygése, és elveszítsétek rendíthetetlenségeteket.


verse #18

Ehelyett továbbra is egyre nagyobb mértékben részesüljetek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak és megmentőnknek ki nem érdemelt kedvességében, és növekedjetek az ő ismeretében. Övé legyen a dicsőség mind most, mind az örökkévalóság napjáig! Ámen.

Chapters:


Books