⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

A korintusziaknak írt második levél

chapter 13


Chapters:


verse #1

Ez a harmadik alkalom, hogy szeretnék elmenni hozzátok. „Minden dolgot két vagy három tanú vallomása erősítsen meg.”


verse #2

Bár most nem vagyok ott, mégis olyan, mintha másodszor lennék veletek. Előre figyelmeztetem azokat, akik korábban vétkeztek, és mindenki mást is, hogy ha ismét odamegyek valamikor, nem leszek kíméletes velük,


verse #3

mivel bizonyítékát keresitek annak, hogy Krisztus szól általam, és ő nem gyenge köztetek, hanem megmutatja az erejét.


verse #4

Igaz ugyan, hogy oszlopra feszítették a gyengeség miatt, de Isten erejének köszönhetően él. Az is igaz, hogy mi most gyengék vagyunk, ahogy ő is gyenge volt, de élni fogunk vele együtt, mivel Isten ereje nyugszik rajtatok.


verse #5

Állandóan vizsgáljátok meg, hogy ragaszkodtok-e a hithez, és győződjetek meg arról, hogy milyenek vagytok. Vagy nem értitek, hogy Jézus Krisztus egységben van veletek? Értenetek kellene, kivéve, ha Isten már nem fogad el titeket.


verse #6

Igazán remélem, hogy felismeritek majd, hogy minket elfogad Isten.


verse #7

Imádkozunk pedig Istenhez, hogy ne tegyetek semmi rosszat, nem azért, hogy mások elfogadjanak minket, hanem hogy a jót tegyétek még akkor is, ha minket nem fogadnak el mások.


verse #8

Mert semmit sem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.


verse #9

Mi mindig örülünk, amikor gyengék vagyunk, de ti erősek. És azért imádkozunk, hogy tegyétek meg a szükséges kiigazításokat.


verse #10

Amiatt írom ezeket, míg távol vagyok, hogy amikor odamegyek, ne kelljen szigorúan fellépnem azzal a hatalommal, amelyet az Úr arra adott, hogy építsek, és nem arra, hogy romboljak.


verse #11

Végezetül, testvérek, továbbra is örüljetek, tegyetek kiigazításokat, értsetek egyet, éljetek békében, és legyetek hálásak, ha mások vigasztalnak titeket. Így a szeretet és béke Istene veletek lesz.


verse #12

Üdvözöljétek egymást szent csókkal.


verse #13

Üdvözletét küldi nektek az összes szent.


verse #14

Az Úr Jézus Krisztus ki nem érdemelt kedvessége és Isten szeretete legyen mindnyájatokkal, a szent szellemmel együtt, amelynek az áldásait mindannyian élvezzük!

Chapters:


Books