Pál második levele a korinthusiakhoz

chapter 5


Chapters:


verse #1

Mert tudjuk, hogy ha ez a földi sátorházunk elbomlik, épületünk van Istentől: nem kézzel csinált, hanem örökkévaló ház a mennyben.


verse #2

Azért is sóhajtozunk ebben, mert mennyei hajlékunkat szeretnénk erre felölteni,


verse #3

ha ugyan felöltözötten is mezítelennek nem találtatunk.


verse #4

Mert akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, mert nem levetkőzni akarunk, hanem felöltözni, hogy a halandót elnyelje az élet.


verse #5

Maga Isten az, aki minket erre felkészített, és aki a Lélek zálogát is nekünk adta.


verse #6

Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben van otthonunk, addig távol vagyunk az Úrtól,


verse #7

mert hitben járunk, nem látásban.


verse #8

Bizakodunk azért, és inkább szeretnénk elköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz.


verse #9

De akár itthon, akár a távolban vagyunk, az a célunk, hogy elnyerjük tetszését.


verse #10

Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt.


verse #11

Ismerve tehát az Úr félelmét, embereket nyerünk meg, Isten előtt pedig nyilvánvalók vagyunk; remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyilvánvalók vagyunk.


verse #12

Nem ajánlgatjuk ismét önmagunkat, hanem inkább alkalmat adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színből és nem szívből dicsekedőknek.


verse #13

Ha azért bolondok vagyunk, az Istenért van, ha eszesek vagyunk, az értetek van.


verse #14

A Krisztus szeretete szorongat minket, mert úgy gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindazok meghaltak,


verse #15

és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.


verse #16

Úgyhogy mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint, sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, többé már nem ismerjük.


verse #17

Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.


verse #18

Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket magával Jézus Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.


verse #19

Mivel Isten az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik bűneiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.


verse #20

Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel.


verse #21

Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

Chapters:


Books