Pál első levele a korinthusiakhoz

chapter 7


Chapters:


verse #1

Amik felől pedig írtatok nekem, jó a férfinak asszonyt nem illetni.


verse #2

De a paráznaság miatt minden férfinak saját felesége legyen, és minden asszonynak saját férje.


verse #3

A férj teljesítse házassági kötelességét a felesége iránt, hasonlóképpen a feleség is a férje iránt.


verse #4

A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje, hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.


verse #5

Ne fosszátok meg magatoktól egymást, hacsak nem közös megegyezéssel bizonyos ideig, hogy az imádkozásra jusson időtök, de azután ismét legyetek együtt, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat nem tudjátok megtartóztatni.


verse #6

Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsolatként.


verse #7

Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.


verse #8

A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig azt mondom, hogy jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is.


verse #9

De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.


verse #10

A házasoknak pedig azt rendelem – nem én, hanem az Úr –, hogy az asszony ne váljék el férjétől.


verse #11

Ha mégis elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férj se bocsássa el a feleségét.


verse #12

A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha egy testvérnek hitetlen felesége van, és ez vele akar élni, ne bocsássa el azt.


verse #13

És amelyik asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar élni, ne bocsássa el a férjét.


verse #14

Mert a hitetlen férj meg van szentelve az ő felesége révén, és a hitetlen asszony meg van szentelve az ő férje révén, mert különben a gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.


verse #15

Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el, mert az ilyen dolgokban a férfi vagy az asszony nincs szolgaság alá vetve, hiszen Isten békességre hívott el minket.


verse #16

Mert mit tudod, te asszony, hogy megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfi, hogy megmentheted-e a feleségedet?


verse #17

Különben mindenki úgy éljen, amint neki az Úr adta, ahogyan Isten őt elhívta. Én minden gyülekezetben így rendelkezem.


verse #18

Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el! Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül.


verse #19

A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi, hanem Isten parancsolatainak a megtartása számít.


verse #20

Ki-ki amely állapotban elhívatott, abban maradjon.


verse #21

Szolgaként hívattál el? Ne törődj vele! De ha szabad lehetsz, inkább élj azzal.


verse #22

Mert az Úrban elhívott szolga az Úr szabadosa. Hasonlóképpen aki mint szabad hívatott el, az Krisztus szolgája.


verse #23

Áron vétettetek meg, ne legyetek emberek szolgái.


verse #24

Testvéreim, mindenki abban maradjon meg az Isten előtt, amiben elhívatott.


verse #25

A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de véleményt mondok úgy, mint aki irgalmat nyertem az Úrtól, hogy hitelre méltó legyek.


verse #26

Azt gondolom tehát, hogy a bekövetkező szükség miatt jó az embernek úgy maradnia, ahogy van.


verse #27

Feleséghez köttettél? Ne keress elválást! Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget!


verse #28

De ha megnősülsz is, nem vétkezel, és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék nektek.


verse #29

Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert az idő rövidre van szabva. Ezentúl azért akinek van is felesége, úgy legyen, mintha nem volna,


verse #30

és aki sír, mintha nem sírna, és aki örül, mintha nem örülne, és aki vásárol, mintha semmije sem lenne,


verse #31

és aki él a világgal, mint aki nem élne vele, mert elmúlik e világ ábrázata.


verse #32

Azt szeretném pedig, hogy gond nélkül legyetek. A nőtlen embernek az Úr dolgaira van gondja, arra, hogyan tessék az Úrnak.


verse #33

A házasembernek pedig a világ dolgaira van gondja, arra, hogy hogyan tessék a feleségének,


verse #34

és élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaira visel gondot, arra, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében, aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, hogy hogyan tessék a férjének.


verse #35

Ezt pedig javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak benneteket, hanem hogy illendőképpen, állhatatosan és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.


verse #36

De ha valaki azt gondolja, hogy szégyen, ha hajadon leánya virágzó idejét múlja, és meg kell tennie, hát tegye, amit akar; nem vétkezik, adja férjhez.


verse #37

Aki pedig eltökélte szívében, és a szükség nem kényszeríti, és hatalma van saját akarata fölött, és szívében úgy döntött, hogy megtartja hajadon leányát, jól teszi.


verse #38

Azért aki férjhez adja, az is jól teszi, de aki nem adja férjhez, még jobban teszi.


verse #39

Az asszonyt törvény köti, amíg a férje él, de ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban.


verse #40

De véleményem szerint boldogabb lesz, ha úgy marad. Hiszem pedig, hogy bennem is Isten Lelke van.

Chapters:


Books