Pál első levele a korinthusiakhoz

chapter 8


Chapters:


verse #1

Ami a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.


verse #2

Ha pedig valaki azt hiszi, hogy ismer valamit, az még nem ismerte meg úgy, ahogyan ismernie kell.


verse #3

De ha valaki szereti az Istent, azt ismeri az Isten.


verse #4

Tehát ami a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy.


verse #5

Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, mint ahogy sok isten és sok úr van,


verse #6

mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, és mi is érte vagyunk, és egy Urunk, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala.


verse #7

De nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek annyira hozzászoktak a bálványokhoz, hogy a húst mindmáig bálványáldozatként eszik, és lelkiismeretük, mivelhogy erőtlen, beszennyeződik.


verse #8

Az étel nem tesz minket kedvessé Isten előtt, mert ha nem eszünk, nem veszítünk semmit, és ha eszünk, nem nyerünk semmit.


verse #9

De vigyázzatok, hogy ez a ti szabadságotok valamiképpen botránkozására ne legyen az erőtleneknek!


verse #10

Mert ha valaki meglát téged, akinek ismerete van, hogy a bálványtemplomban vendégeskedsz, annak a lelkiismerete, mivelhogy erőtlen, nemde felbátorodik, hogy megegye a bálványáldozatot?


verse #11

És a te ismereted miatt elvész a te erőtlen testvéred, akiért Krisztus meghalt.


verse #12

Amikor pedig a testvérek ellen így vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsebzitek, Krisztus ellen vétkeztek.


verse #13

Azért ha az étel botránkoztatja meg az én testvéremet, inkább sosem eszem húst, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.

Chapters:


Books