Jób könyve

chapter 16


Chapters:


Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja


verse #1

Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:


verse #2

Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!


verse #3

Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?


verse #4

Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet.


verse #5

Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.


verse #6

Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;


verse #7

mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat.


verse #8

Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.


verse #9

Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem.

JSir 2,5


verse #10

Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.


verse #11

Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.


verse #12

Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem.

JSir 3,12


verse #13

Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.


verse #14

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.


verse #15

Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet.


verse #16

Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül.


verse #17

Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.


verse #18

Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!


verse #19

Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban.


verse #20

Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre,


verse #21

hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben.


verse #22

Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.

Chapters:


Books