Jób könyve
16. fejezet
Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja
1. vers
Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2. vers
Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
3. vers
Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
4. vers
Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet.
5. vers
Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.
6. vers
Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;
7. vers
mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat.
8. vers
Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
9. vers
Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem.
→
JSir 2,5
10. vers
Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
11. vers
Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
12. vers
Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem.
→
JSir 3,12
13. vers
Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
14. vers
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15. vers
Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet.
16. vers
Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül.
17. vers
Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
18. vers
Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
19. vers
Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban.
20. vers
Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre,
21. vers
hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben.
22. vers
Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.
Könyvek
