Jób könyve
37. fejezet
2. vers
Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, amely szájából jön.
3. vers
Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig.
4. vers
Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon, szüntelenül hallatszik a hangja.
5. vers
Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk.
6. vers
Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.
7. vers
Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most ő cselekszik!
8. vers
A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik.
9. vers
Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg.
10. vers
Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncéllá válik.
11. vers
Majd nedvességgel rakja meg a felhőt, és villámait szórják a fellegek.
12. vers
Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.
13. vers
Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.
Isten igazságosan bánik az emberekkel
14. vers
Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!
15. vers
Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőn?
16. vers
Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a Mindentudónak ezek a csodái?
17. vers
Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet?
18. vers
Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör?
19. vers
Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.
20. vers
Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem, továbbmondani, ha valaki szólt?
21. vers
Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul.
22. vers
Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás.
23. vers
A Mindenhatót nem tudjuk felfogni, hatalma és igazsága igen fenséges: az igazságot soha nem nyomja el.
24. vers
Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.
Könyvek
