Jób könyve
11. fejezet
Cófár első beszéde: Jóbnak meg kell alázkodnia
1. vers
Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta:
2. vers
Nem kell-e felelnünk e sok beszédre? A bőbeszédűnek legyen igaza?
3. vers
Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket? Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen?
5. vers
Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkait veled szemben!
6. vers
Kijelentené neked a bölcsesség titkait, amelyek az értelem számára felfoghatatlanok. Akkor megtudnád, hogy Isten elnézi bűneid egy részét.
7. vers
Beleláthatsz talán az Isten titkaiba? Felérhetsz-e te a Mindenható tökéletességéhez?
8. vers
Magasabb az az égnél – mit kezdesz vele? Mélyebb a holtak hazájánál – mit is tudhatsz róla?
9. vers
Terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél.
10. vers
Ha valakit nyomon követ, elfog, és a bírák elé állít, ugyan ki akadályozhatja meg?
11. vers
Hiszen ismeri a hitvány embereket, látja az álnokságot, pedig nem is figyel oda.
→
Zsolt 10,14
12. vers
Az üresfejű ember is válhat értelmessé, a vadszamár csikója is születhet emberré.
13. vers
Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet,
14. vers
ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék!
15. vers
Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned.
16. vers
Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre.
17. vers
Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna.
→
Zsolt 37,6
18. vers
Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel.
→
Zsolt 3,6
19. vers
Ha leheveredsz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked.
20. vers
De a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.
Könyvek
