János harmadik levele

1. fejezet


Címzés, üdvözlés


1. vers

Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek.

ApCsel 19,29; Róm 16,23; 1Kor 1,14


2. vers

Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.


Gájusz vendégszeretete


3. vers

Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz.

2Jn 1,4


4. vers

Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.


5. vers

Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is,


6. vers

akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt. Jól teszed, ha ezeket Istenhez méltóan engeded útnak,


7. vers

mert az ő nevéért indultak el, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól.


8. vers

Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká legyünk az igazságban.


Panasz Diotrefészre, Démétriosz dicsérete


9. vers

Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki közöttük elsőségre vágyik, nem fogad el minket.


10. vers

Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből.

Zsolt 37,27; 1Pt 3,11; 1Jn 3,6


11. vers

Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta Istent.


12. vers

Démétriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.


Befejezés, köszöntés


13. vers

Sok írnivalóm volna még számodra, de nem akarok neked tintával és tollal írni;


14. vers

remélem azonban, hogy hamarosan meglátlak, és személyesen fogunk beszélni.


15. vers

Békesség neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátainkat név szerint.

Fejezetek:


Könyvek