Jób könyve
17. fejezet
1. vers
Lelkem összetört, napjaim peregnek, vár rám a temető!
Jób barátai rosszindulatúak
2. vers
Bizony, gúnyolódásban van csak részem, gáncsoskodásaik miatt le sem hunyom a szemem.
3. vers
Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?
4. vers
Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket.
5. vers
Mások előtt prédával dicsekszik, miközben elsorvadnak fiai:
6. vers
így tett példázattá az emberek előtt; olyan lettem, mint akit arcul köptek.
7. vers
Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.
8. vers
Elszörnyednek ezen a becsületesek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.
9. vers
De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és aki tiszta kezű, annak megnő az ereje.
10. vers
De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!
Jób készül a halálra
11. vers
Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.
12. vers
Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.
13. vers
Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,
14. vers
ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nővéremnek,
15. vers
hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?
16. vers
Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.
Könyvek
