Jób könyve
capítulo 37
verso 2
Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, amely szájából jön.
verso 3
Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig.
verso 4
Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon, szüntelenül hallatszik a hangja.
verso 5
Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk.
verso 6
Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.
verso 7
Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most ő cselekszik!
verso 8
A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik.
verso 9
Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg.
verso 10
Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncéllá válik.
verso 11
Majd nedvességgel rakja meg a felhőt, és villámait szórják a fellegek.
verso 12
Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.
verso 13
Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.
Isten igazságosan bánik az emberekkel
verso 14
Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!
verso 15
Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőn?
verso 16
Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a Mindentudónak ezek a csodái?
verso 17
Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet?
verso 18
Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör?
verso 19
Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.
verso 20
Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem, továbbmondani, ha valaki szólt?
verso 21
Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul.
verso 22
Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás.
verso 23
A Mindenhatót nem tudjuk felfogni, hatalma és igazsága igen fenséges: az igazságot soha nem nyomja el.
verso 24
Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.
Libros
