Pál második levele a thesszalonikaiakhoz

capítulo 1


Capítulos:

1 2 3


Címzés, üdvözlés


verso 1

Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban:


verso 2

kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól.


Hálaadás a gyülekezet hitéért, emlékeztetés az Úr eljövetelére


verso 3

Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban,


verso 4

úgyhogy mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek.


verso 5

Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is.


verso 6

Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen,


verso 7

nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival,


verso 8

tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.

Ézs 66,15; Jer 10,25; Zsolt 79,6


verso 9

Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától,


verso 10

amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket.

Ézs 49,3


verso 11

Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan,


verso 12

hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.

Ézs 66,5

Capítulos:


Libros