Jób könyve
capítulo 39
verso 1
Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge, megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas?
verso 2
Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek, tudod-e, mikor jön el ellésük ideje?
verso 3
Lefekszenek, megellik borjaikat, és megszabadulnak fájdalmuktól.
verso 4
Borjaik megerősödnek, felnőnek a mezőn, elszélednek, és nem térnek hozzájuk vissza.
verso 5
Ki engedte szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét?
verso 6
A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet.
verso 7
Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását.
verso 8
A hegyeken keres magának legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt.
verso 9
Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly? Ott tölti az éjszakát jászolodnál?
verso 10
Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt, boronálja-e utánad a göröngyöket?
verso 11
Bízhatsz-e benne, mivel olyan erős? Rábízhatod-e a munkádat?
verso 12
Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonádat, és szérűdre betakarítja?
verso 13
Vígan verdes szárnyával a strucc, pedig nem gólya szárnya és tolla az!
verso 14
A földön hagyja tojásait, és a porban költeti ki.
verso 15
Elfelejti, hogy ráléphetnek, és a mezei vad eltaposhatja.
verso 16
Fiaihoz oly mostoha, mintha nem is az övéi volnának; nem retteg attól, hogy kárba vész fáradsága.
verso 17
Mert Isten megtagadta a bölcsességet tőle, nem részesítette értelemben.
verso 18
De ha nekirugaszkodik, nevet a lovon és annak lovasán.
verso 19
Te adsz-e erőt a lónak, te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel?
verso 20
Te ugráltatod-e, mint egy szöcskét? Büszke horkantása félelmetes.
verso 21
Kapálja a csatateret, örvend erejének, és nekirohan a fegyvernek.
verso 22
Neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől.
verso 23
Csörög rajta a tegez, csillog a lándzsa és a kopja.
verso 24
Döngve, toporogva kapálja a földet, nem marad veszteg, ha zeng a kürt szava.
verso 25
Boldogan nyerít, ha meghallja a kürtöt, messziről megérzi a harcot, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt.
verso 26
A te értelmed műve az, hogy szárnyra kel az ölyv, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
verso 27
A te parancsodra száll-e magasan a sas, és rakja magasban a fészkét?
verso 28
Kősziklán lakik, ott tanyázik, a sziklafokon és a bérctetőn.
verso 29
Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellátnak szemei.
verso 30
Fiókái vért szürcsölgetnek, és ahol holttest van, ő is ott terem.
Libros
