chapter 4
Jaj, de meghomályosodott az arany,
elváltozott a szép színarany!
Kiszórták a szent hely köveit
minden utcasarokra.
Sion drága fiait,
akik becsesebbek voltak, mint a színarany,
ó, csak cserépedénynek tekintették,
fazekas munkájának!
Még a sakálok is odatartják emlőiket,
szoptatják fiaikat,
de népem leánya olyan kegyetlen,
mint a struccok a pusztában.
A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt
a szomjúság miatt,
a kisdedek kenyeret kértek,
de nem volt, aki adott volna nekik.
Akik pompás ételeket ettek,
éhen pusztultak az utcákon.
Akiket bíborban neveltek,
a szemétdombot ölelgetik.
Bizony, nagyobb népem leányának bűne
Sodoma vétkénél,
amely egy pillanat alatt elveszett,
pedig senki sem tette rá a kezét.*
Nemesei tisztábbak voltak a hónál,
fehérebbek a tejnél,
testük pirosabb volt, mint a korall,
termetük pedig, mint a zafír.*
De most feketébb az ábrázatuk a koromnál,
nem ismerik meg őket az utcákon.
Bőrük a csontjukhoz tapad,
elszáradtak, mint a fa.
Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg,
mint akik éhen pusztultak.
Mert azok átdöfve múltak ki,
ezek pedig a mező termésének hiánya miatt.
Az érző szívű anyák
saját kezükkel főzték meg gyermekeiket,
hogy eledelük legyen
népem leányának romlása idején.
Betöltötte haragját az Úr,
kiöntötte izzó haragját.
Tüzet gyújtott a Sionon,
megemésztette annak alapjait.
Nem hitték a föld királyai,
sem a földkerekség lakói,
hogy a szorongató és az ellenség
be tud vonulni Jeruzsálem kapuin.
Prófétáinak vétke,
papjainak bűne miatt lett ez,
akik igazak vérét ontották benne.
Mint a vakok, úgy tántorogtak az utcákon,
vérrel bemocskolva, annyira,
hogy érinteni sem lehetett ruháikat.
Térjetek ki, tisztátalan! – kiáltották feléjük.
Térjetek, térjetek ki, ne érintsetek!
Bizony elfutottak, elbujdostak a népek közé,
akik azt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig;*
maga az Úr szórta szét őket!
Többé nem tekint rájuk,
mivel a papok személyét nem tisztelték,
a véneken nem könyörültek.
Sóvárogva nézett szemünk segítség után, de hiába.
Őrtornyunkból figyelve várakoztunk
egy olyan népre, amely nem szabadított meg.
Vadásztak lépéseinkre úgy,
hogy nem járhattunk utcáinkon.
Elközelgett a vég, beteltek napjaink,
bizony eljött számunkra a vég!
Gyorsabbak voltak üldözőink
az égi sasoknál;
a hegyeken kergettek minket,
a pusztában ólálkodtak utánunk.
Éltető leheletünk,
az Úr fölkentje foglyul esett vermükben,
akiről pedig azt gondoltuk,
árnyékában élhetünk a népek között.
Vigadozz és örülj, Edóm leánya,
aki Úc földjén laksz,
de még hozzád kerül a pohár,
és te is megrészegülsz, és pőrére vetkőzöl.
Eltöröltetik büntetésed, Sion leánya,
nem visznek száműzetésbe többé.
De a te álnokságodat, Edóm leánya,
megbünteti az Úr, és fölfedi
bűneidet.