A Zsoltárok könyve
77. zsoltár
A csüggedéstől a hálaadásig
2. vers
Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.
3. vers
Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.
4. vers
Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)
5. vers
Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom.
6. vers
Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.
7. vers
Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem:
8. vers
Vajon végleg eltaszít az Úr, és kegyelmére többé nem számíthatok?
9. vers
Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre?
10. vers
Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)
11. vers
Az az én bajom – gondoltam –, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.
12. vers
Emlékezem az Úr tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.
13. vers
Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.
14. vers
Szent a te utad, Istenem! Van-e olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
→
2Móz 15,11
15. vers
Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel.
16. vers
Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.)
17. vers
Láttak téged a vizek, ó, Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek.
18. vers
A felhők ontották a vizet, a magas fellegek mennydörögtek, nyilaid pedig cikáztak.
19. vers
Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld.
20. vers
Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.
→
2Móz 14,21
21. vers
Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.
Könyvek
