A Zsoltárok könyve

63. zsoltár

Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.

Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.

Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.

Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.

Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.

Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.

Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.

Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.

Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.

De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.

Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.

De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.

Könyvek