A Zsoltárok könyve
39. zsoltár
Vívódó lélek panasza
2. vers
Ezt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel, megzabolázom számat, ha gonosz ember kerül elém.
→
Jak 3,2
3. vers
Néma voltam, szótalan, hallgattam, de ez nem volt jó, fájdalmam kiújult.
4. vers
Szívem fölhevült bennem, míg sóhajtoztam, lángra lobbantam, nyelvemmel beszélni kezdtem:
5. vers
Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!
→
Zsolt 90,12
7. vers
Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni.
8. vers
Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!
9. vers
Ments meg az ellenem vétőktől, ne engedd, hogy a bolondok gyalázzanak!
10. vers
Néma maradok, nem nyitom ki számat, hiszen te munkálkodsz.
11. vers
Vedd le rólam csapásodat, elpusztulok sújtó kezed alatt!
12. vers
A bűn miatt büntetéssel fenyíted az embert, tönkreteszed szépségét, mint a moly. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember. (Szela.)
13. vers
Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma, mert jövevény vagyok nálad, betelepült, mint minden ősöm.
→
3Móz 25,23
14. vers
Ne nézz rám haraggal, hadd viduljak föl, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé.
Könyvek
