A Zsoltárok könyve
144. zsoltár
Imádság háborús időben
1. vers
Dávidé. Áldott az Úr, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat.
→
Zsolt 18,3
2. vers
Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám.
3. vers
Ó, Uram, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá?
→
Zsolt 8,5
6. vers
Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket!
7. vers
Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából,
8. vers
akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!
9. vers
Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked.
→
Zsolt 33,3
10. vers
Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől.
11. vers
Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!
12. vers
Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.
13. vers
Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira!
14. vers
Marháink legyenek kövérek, ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken!
15. vers
Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!
→
5Móz 33,29
Könyvek
