Pál második levele Timóteushoz

chapter 2


Chapters:

1 2 3 4


verse #1

Fiam, te azért erősödj meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben,


verse #2

és amiket tőlem hallottál sok tanú jelenlétében, azokat bízd hű emberekre, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.


verse #3

Vállald velem együtt a szenvedést, mint Jézus Krisztus jó vitéze.


verse #4

Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki őt harcosává fogadta.


verse #5

Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.


verse #6

A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie.


verse #7

Fontold meg, amit mondok, mert az Úr megértést ad majd neked mindenben.


verse #8

Emlékezz meg arról, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül, aki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint,


verse #9

amelyért még bilincseket is szenvedek, mint egy gonosztevő, de Isten beszéde nincs bilincsbe verve.


verse #10

Azért mindent eltűrök a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.


verse #11

Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.


verse #12

Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket.


verse #13

Ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja.


Óvás a hiábavaló vitatkozásoktól és a tévtanítóktól


verse #14

Ezekre emlékeztesd és kérve kérjed őket Isten színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatók romlására.


verse #15

Igyekezz kipróbált munkásként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent, és helyesen hasogatja az igazság beszédét.


verse #16

A szentségtelen, üres fecsegőket pedig kerüld, mert azok többnyire istentelenségre vezetnek,


verse #17

és beszédük, mint a rákos fekély, terjed. Közülük való Hümenaiosz és Filétosz,


verse #18

akik az igazságtól eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyek hitét.


verse #19

Mindazáltal megáll az Isten erős fundamentuma, melynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét vallja.


verse #20

Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is, és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig közönséges használatra valók.


verse #21

Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, tisztességre való edény lesz, megszentelt és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.


verse #22

Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld, hanem kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal együtt, akik tiszta szívből segítségül hívják az Urat.


verse #23

Az ostoba és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudva, hogy azok csak veszekedést eredményeznek.


verse #24

Az Úr szolgájának pedig nem kell veszekednie, hanem legyen barátságos mindenkihez, a tanításban járatos, türelmes,


verse #25

aki szelíden neveli az ellenszegülőket, hátha ad nekik Isten megtérést az igazság megismerésére,


verse #26

hogy felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.

Chapters:


Books