Krónikák második könyve

chapter 28


Chapters:


verse #1

Húszesztendős volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. De nem cselekedett kedves dolgot az Úr szemében, mint Dávid, az ő atyja,


verse #2

hanem Izráel királyainak az útján járt, sőt öntött bálványokat is csináltatott a Baal tiszteletére.


verse #3

Azonfölül tömjénezett a Hinnóm fiának völgyében, sőt fiait is elégette a pogányok utálatosságai szerint, akiket az Úr kiűzött Izráel fiai elől.


verse #4

Áldozott és tömjénezett a magaslatokon is, a halmokon is és minden zöldellő fa alatt.


verse #5

Ezért az Úr, az ő Istene Arám királyának kezébe adta őt, és nagy vereséget szenvedett, és sok foglyot hurcoltak el tőle, akiket Damaszkuszba vittek. Sőt még Izráel királyának is kezébe adatott, és ő nagy vereséget mért rá:


verse #6

Pekah, Remaljáhú fia ugyanis Júdában egy nap alatt levágott százhúszezer embert, akik mind vitézek voltak, de elhagyták az Urat, atyáik Istenét.


verse #7

Ezenfelül Zikri, az efraimi vitéz megölte Maaszéjáhút, a király fiát, Azrikámot, a palota felügyelőjét és Elkánát, aki a király után második volt.


verse #8

És elvittek Izráel fiai testvéreik közül kétszázezer asszonyt, fiút, leányt, és nagy zsákmányt is ejtettek tőlük, és a zsákmánnyal Samáriába mentek.


verse #9

De volt ott az Úrnak egy prófétája, név szerint Ódéd, aki elébe ment a hadnak, amely Samáriába jött, és azt mondta nekik: Íme, mivel az Úrnak, atyáitok Istenének haragja fölgerjedt Júda ellen, a kezetekbe adta őket, ti pedig sokat megöltetek közülük haragotokban, amely szintén fölhatott az égig.


verse #10

És immár arra gondoltok, hogy Júda és Jeruzsálem fiait leigázhatjátok, hogy szolgáitok és szolgálóleányaitok legyenek ők. Vajon ezáltal nem teszitek-e vétkesekké magatokat az Úr, a ti Istenetek előtt?


verse #11

Azért halljátok meg a szavamat: Engedjétek vissza a testvéreitek közül ejtett foglyokat, akiket idehoztatok, különben az Úr izzó haragja lesz rajtatok.


verse #12

Akkor fölálltak néhányan az efraimi vezérek közül: Azarjáhú, Jehóhánán fia, Berekjáhú, Mesillémót fia, Jehizkijjáhú, Sallum fia és Amászá, Hadlaj fia, azokkal szemben, akik a csatából jöttek,


verse #13

és azt mondták nekik: Ne hozzátok ide a foglyokat, mert felette igen nagy bűn lesz az, amit tenni akartok, és ezzel a mi bűneinket és vétkeinket megsokasítjátok. Enélkül is sok bűnünk van, és felgerjedt az Úr haragja Izráel ellen.


verse #14

Erre a sereg otthagyta a foglyokat és a zsákmányt a vezérek és az egész gyülekezet előtt.


verse #15

Ekkor fölálltak a név szerint kijelölt férfiak, vették a foglyokat, és akik mezítelenek voltak közülük, azokat felöltöztették a zsákmányból, sarut is adtak a lábukra, ételt és italt is adtak nekik, sőt meg is kenték őket olajjal, és a gyengélkedőket szamarakra tették, és Jerikóba, a pálmafák városába vitték őket testvéreikhez, majd visszatértek Samáriába.


verse #16

Abban az időben Áház király követeket küldött Asszíria királyához, hogy segítse meg őt.


verse #17

Mert még az edómiak is betörtek, és a júdabeliek közül sokat levágtak vagy rabságba hurcoltak.


verse #18

A filiszteusok is mind ellepték a síkságon levő városokat és Júda déli részét. Elfoglalták Bétsemest, Ajjálónt, Gedérótot, Szókot és falvait, Timnát és falvait, Gimzót és falvait, és ott laktak.


verse #19

Mert az Úr megalázta Júdát Áház, Izráel királya miatt, mert az arra indította Júdát, hogy vétkezzék az Úr ellen.


verse #20

Eljött azért ellene Tiglat-Pileszer, Asszíria királya, aki inkább sanyargatta őt, nem pedig segítette.


verse #21

Mert noha Áház kifosztotta az Úr házát és a király palotáját meg a fejedelmekét is és Asszíria királyának adta, de az mégsem segített neki.


verse #22

Sőt olyan volt Áház király, hogy még szorongattatása idején is tovább vétkezett az Úr ellen.


verse #23

Damaszkusz isteneinek áldozott, akik őt megverték, mert azt gondolta: Mivel Arám királyait megsegítik isteneik, azért én is azoknak áldozom, hogy engem is segítsenek. Holott azok okozták romlását neki és egész Izráelnek is.


verse #24

És összehordta Áház Isten házának az edényeit, összetörette azokat, az Úr házának ajtajait pedig bezárta. Azután Jeruzsálem minden szögletén oltárokat készíttetett magának.


verse #25

Júda minden városában is magaslatokat épített, hogy ott az idegen isteneknek tömjénezzen. Így haragra ingerelte az Urat, atyái Istenét.


verse #26

Az ő többi dolga pedig és útjai elejétől a végéig, íme, meg vannak írva Júda és Izráel királyainak a könyvében.


verse #27

Azután elaludt Áház, és atyáihoz tért, és eltemették Jeruzsálem városában, de nem temették őt Izráel királyainak a sírjába. Fia, Ezékiás uralkodott utána.

Chapters:


Books