A zsidókhoz írt levél

chapter 4


Chapters:


Isten népének nyugodalma lesz


verse #1

Mivel tehát még beteljesedésre vár az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, vigyázzunk, nehogy valaki közületek fogyatkozásban levőnek láttassék.


verse #2

Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, miként azoknak, de nem használt nekik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották.


verse #3

Mert mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugodalomba, amint megmondta: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugodalmamba”, jóllehet a világ megalapításától kezdett munkáit bevégezte.


verse #4

Mert valahol a hetedik napról így szólt: És megnyugodott Isten a hetedik napon minden cselekedetétől.


verse #5

Itt pedig ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.


verse #6

Mivel tehát még hátravan, hogy némelyek bemenjenek abba, és akiknek először hirdettetett az evangélium, nem mentek be engedetlenségük miatt,


verse #7

ismét mának jelöl egy napot, amikor Dávid által annyi idő után így szólt, ahogyan előbb mondtuk: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!


verse #8

Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugodalomba, nem szólna azután egy másik napról.


verse #9

Eszerint még hátravan a szombati nyugalom Isten népe számára.


verse #10

Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, mint Isten is a magáétól.


verse #11

Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, nehogy valaki az engedetlenség hasonló példájaként elessék.


verse #12

Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.


verse #13

És nincs olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akinek számot kell adnunk.


Jézus, a nagy főpap


verse #14

Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.


verse #15

Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt.


verse #16

Járuljunk azért bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül.

Chapters:


Books