A zsidókhoz írt levél

chapter 12


Chapters:


Jézus példája


verse #1

Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret.


verse #2

Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.


verse #3

Gondoljatok arra, aki ilyen ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.


Isten úgy fenyít minket, mint fiait


verse #4

Mert a bűn elleni harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig,


verse #5

és elfeledkeztetek az intésről, amely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged,


verse #6

mert akit szeret az Úr, megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.


verse #7

Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Mert melyik fiú az, akit nem fenyít meg az apja?


verse #8

Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, amelyben mindenki részesül, akkor korcsok vagytok, nem pedig fiak.


verse #9

Aztán: a mi testi apáink is fenyítettek minket, és becsültük őket, hát nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, és élünk!


verse #10

Mert azok csak rövid ideig, tetszésük szerint fenyítettek, ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.


verse #11

Semmilyen fenyítés nem látszik jelenleg örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazság békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik megedződtek általa.


verse #12

Azért a lankadt kezeket és megroggyant térdeket egyenesítsétek ki,


verse #13

és lábatok az egyenes úton járjon, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon.


Ne utasítsátok el Isten kegyelmét


verse #14

Törekedjetek mindenkivel a békességre és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat,


verse #15

vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől ne szakadjon el senki, nehogy a keserűség bármely gyökere fölnövekedve zavart keltsen, és ez sokakat megfertőzzön.


verse #16

Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen ételért eladta elsőszülöttségi jogát.


verse #17

Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyek között kereste.


verse #18

Mert ti nem járultatok megtapintható hegyhez és lángoló tűzhöz, sűrű homályhoz, sötétséghez, szélvészhez,


verse #19

trombita harsogásához és szózatok hangjához, amelyet akik hallottak, kérték, hogy ne szóljon hozzájuk.


verse #20

Mert nem bírták elviselni a parancsot: Még ha állat ér is a hegyhez, meg kell kövezni.


verse #21

És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is azt mondta: Megijedtem és reszketek.


verse #22

Ti azonban a Sion hegyéhez járultatok és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez,


verse #23

az elsőszülöttek seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyben, Istenhez, mindenek bírájához, a tökéletes igazak lelkeihez,


verse #24

az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely jobbat beszél, mint az Ábelé.


verse #25

Vigyázzatok, hogy vissza ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mennyivel kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből szól hozzánk,


verse #26

akinek a szava akkor megrengette a földet, most pedig azt ígérte: Még egyszer megrengetem nemcsak a földet, hanem az eget is.


verse #27

A „még egyszer” pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek.


verse #28

Azért mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és így szolgáljunk Istennek tetsző módon, kegyességgel és félelemmel.


verse #29

Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.

Chapters:


Books