Pál levele a galatákhoz

chapter 2


Chapters:

1 2 3 4 5 6


Pált az apostolok elismerik Jeruzsálemben


verse #1

Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, és magammal vittem Tituszt is.


verse #2

Kijelentés következtében mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiábavaló ne legyen futásom.


verse #3

De még a velem levő Tituszt sem kényszerítette senki körülmetélkedésre, noha görög volt,


verse #4

még a belopakodott hamis testvérekért sem, akik alattomban közénk lopóztak, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így minket szolgává tegyenek.


verse #5

Ezeknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.


verse #6

Azok, akiket tekintélyeseknek tartanak – hogy régen mik voltak, azzal nem törődöm, hiszen Isten nem nézi az ember személyét –, azok a tekintélyesek engem semmire sem köteleztek.


verse #7

Ellenkezőleg: látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, csakúgy, mint Péterre a körülmetélésé.


verse #8

Mert aki munkálkodott Péterben a körülmetéltek közötti apostolságra, az általam is munkálkodott a pogányok között.


verse #9

És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adatott kegyelmet, a közösség jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok közé menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez.


verse #10

Csak azt kérték, hogy a szegényekről megemlékezzünk, és ezt igyekeztem meg is tenni.


Pál vitája Péterrel


verse #11

Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert rászolgált a feddésre.


verse #12

Mert mielőtt néhányan odajöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett, amikor pedig azok megérkeztek, visszavonult és elkülönült, mert félt a körülmetélkedésből valóktól.


verse #13

És vele képmutatóskodott a többi zsidó is, úgyhogy Barnabás is belesodródott képmutató magatartásukba.


verse #14

De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen, az evangélium igazságának megfelelően, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre pogány módra, nem pedig zsidó módra élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?


verse #15

Mi természet szerint zsidók és nem a pogányok közül való bűnösök vagyunk,


verse #16

és tudjuk azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből, nem pedig a törvény cselekedeteiből, mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg senki.


verse #17

Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen!


verse #18

Mert ha amiket leromboltam, azokat ismét fölépítem, törvényszegőnek bizonyulok.


verse #19

Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.


verse #20

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.


verse #21

Nem teszem érvénytelenné az Isten kegyelmét, mert ha törvény által van az igazság, akkor Krisztus hiába halt meg.

Chapters:


Books