Mózes harmadik könyve

chapter 8


Chapters:


verse #1

Azután így szólt Mózeshez az Úr:


verse #2

Vedd Áront a fiaival együtt és az öltözeteket, a kenet olaját és a bűnért való áldozati bikát, két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.


verse #3

Az egész gyülekezetet pedig gyűjtsd össze a gyülekezet sátrának bejáratához.


verse #4

Úgy cselekedett Mózes, ahogy az Úr parancsolta neki. Összegyűlt a gyülekezet is a gyülekezet sátrának bejáratához.


verse #5

Akkor elmondta Mózes a gyülekezetnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint.


verse #6

És odavezette Mózes Áront és a fiait, és megmosta őket vízzel.


verse #7

Ráadta Áronra a köntöst, felövezte az övvel, rávetette a palástot, az éfódot is ráadta, felövezte az éfód övével, és megerősítette rajta.


verse #8

Föltette rá a hósent, és betette a hósenbe az urímot és a tummímot.


verse #9

Azután feltette a fejére a süveget, és elöl odatette a süvegre az aranylemezt, a szent fejdíszt, amint az Úr parancsolta Mózesnek.


verse #10

Majd vette Mózes a kenet olaját is, és megkente a hajlékot mindazzal együtt, ami benne volt, és fölszentelte azokat.


verse #11

Hintett belőle az oltárra is hétszer, és felkente az oltárt és minden edényét, a mosdómedencét is az állványával együtt, hogy megszentelje őket.


verse #12

Áron fejére is töltött a kenet olajából, és megkente őt, hogy felszentelje.


verse #13

Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket is a köntöseikbe, és felövezte őket övvel, felkötötte nekik is a süvegeket, amint az Úr parancsolta Mózesnek.


verse #14

Azután előhozott egy bikát a bűnért való áldozatul, és Áron fiaival együtt a bűnért való áldozat bikájának a fejére tette a kezét.


verse #15

Miután megölték, Mózes vett a véréből, és kent belőle az ujjával körös-körül az oltár szarvaira, és megtisztította az oltárt, a többi vért pedig az oltár aljára öntötte, és felszentelte, hogy engesztelést szerezzen rajta.


verse #16

Azután vette mindazt a kövérjét, amelyik a beleken volt, és a máj hártyáját, a két vesét és azok kövérjét, és elfüstölögtette őket az oltáron.


verse #17

A bikát pedig, azaz a bőrét, a húsát és a ganéját megégette tűzzel a táboron kívül, amint az Úr parancsolta.


verse #18

Azután odahozta az égőáldozatra való kost, és Áron és fiai rátették a kezüket a kos fejére,


verse #19

és megölték. Mózes pedig körös-körül az oltárra hintette a vért.


verse #20

A kost tagjaira vagdalták, és Mózes elfüstölögtette a fejét, a tagjait és a kövérjét.


verse #21

A beleket és a lábszárakat pedig megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Kedves illatú égőáldozat ez, tűzáldozat ez az Úrnak, amint megparancsolta az Úr Mózesnek.


verse #22

Azután odahozta a másik kost, a felavatási kost is, és Áron és fiai rátették a kezüket a kos fejére,


verse #23

és megölték. Mózes pedig vett a véréből, és kent belőle Áron jobb fülének a cimpájára és a jobb kezének a hüvelykujjára és a jobb lábának a nagyujjára.


verse #24

Előállította Áron a fiait is, és Mózes kent a vérből a jobb fülük cimpájára és a jobb kezük hüvelykujjára és a jobb lábuk nagyujjára. Azután odatöltötte Mózes a vért körben az oltárra.


verse #25

Vette a kövérjét és a farkát és mindazt a kövérjét, amely a beleken van, továbbá a máj hártyáját és a két vesét azok kövérjével együtt és a jobb lapockát.


verse #26

A kovásztalan kenyerek kosarából, amely az Úr előtt volt, vett egy kovásztalan lepényt, egy olajos kalácsot és egy pogácsát, és a kövérségekre és a jobb lapockára rakta azokat.


verse #27

Mindezeket Áronnak és fiainak a kezébe adta, és meglóbáltatta az Úr előtt.


verse #28

Azután elvette Mózes a kezükből, és elfüstölögtette az oltáron az egészen elégő áldozattal együtt. Felavatási áldozatok ezek, kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak.


verse #29

Azután elvette Mózes a szegyet, és meglóbálta az Úr előtt. A felavatási kosból ez lett Mózes része, ahogy az Úr parancsolta Mózesnek.


verse #30

Azután vett Mózes a kenet olajából és a vérből, amely az oltáron volt, és meghintette Áront és a ruháit, valamint az ő fiait és fiainak ruháit, és megszentelte Áront, a ruháit és az ő fiait és a fiainak ruháit.


verse #31

Ezután azt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a gyülekezet sátrának bejáratánál, és ott egyétek meg, és a kenyeret, amely a felavatási áldozat kosarában van, ahogy megparancsoltam, mondván: Áron és fiai egyék meg!


verse #32

Ami pedig megmarad a húsból és a kenyérből, tűzzel égessétek meg.


verse #33

De a gyülekezet sátrának bejáratán ne menjetek ki hét napig, addig a napig, amelyen betelnek felavatásotok napjai, mert hét nap alatt avat föl benneteket.


verse #34

Azt parancsolta az Úr, hogy amint ő cselekedett ezen a napon, úgy cselekedjünk mi is, hogy engesztelést szerezzünk nektek.*


verse #35

A gyülekezet sátrának bejáratánál maradjatok éjjel és nappal hét napig, és tartsátok meg, amit meghagyott az Úr, hogy meg ne haljatok. Mert így parancsolta nekem.


verse #36

Áron és fiai tehát mindent úgy cselekedtek, ahogy az Úr parancsolta nekik Mózes által.

Chapters:


Books