A zsoltárok
Salmo 102
verso 1
Egy nyomorultnak imádsága, mikor elgyengült és tűnődéseit Jahve előtt kiöntötte.
verso 2
Jahve, hallgasd meg imádságomat; segélykiáltásom jusson hozzád!
verso 3
Ne rejtsd el orcádat tőlem, amikor szorongatásban vagyok; nyújtsd hozzám füledet, amikor kiáltok; siess, felelj!
verso 4
Mert mintha füstté válnának, úgy vesznek el napjaim (s csontjaim, mintha kemence volnának, így izzanak) s csontjaimban mintha láng izzana!
verso 5
A szívem letaposott és kiszáradt, mint a fő: még kenyeremet is elfelejtettem megenni!
verso 6
Sóhajtásaimtól csontom a húsomhoz tapadt!
verso 7
Hasonlóvá lettem a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a romokat lakó bagoly!
verso 8
Virrasztva ülök, mint tetőn a magános madár!
verso 9
Minden napon gyaláznak ellenségeim. Kik ellenem őrjöngenek, engem említenek átokként esküjükben.
verso 10
A hamut úgy eszem, mint a kenyeret; italomat könnyemmel vegyítem,
verso 11
kitörő haragod miatt, mert fölemeltél és elvetettél engem!
verso 12
Olyanok napjaim, mint az elnyúló árnyék; én meg elszáradok, mint a fő!
verso 13
Te ellenben örökké trónolsz, oh Jahve és emlékezeted nemzedékről nemzedékre tart.
verso 14
Te majd fölkelsz, könyörülsz Sionon, mert itt az ideje, hogy neki kegyelmezzél, mert eljött a kitűzött idő!
verso 15
Mert szolgáid gyönyörködnek annak köveiben és pora megindítja őket.
verso 16
A nemzetek félni fogják Jahve Nevét s a föld valamennyi királya a Te dicsőségedet.
verso 17
Mert Jahve építette fel Siont, Ő jelent meg ott dicsőségében;
verso 18
ott fordult a (lemeztelenítetteknek) meztelenné tetteknek imádsága felé: nem vetette meg imádságukat!
verso 19
Írják meg ezt a következő nemzedék számára; s majd teremtendő nép magasztalja Jaht!
verso 20
Mert Jahve szentségének magosságából alápillantott, az egekből a földre tekintett,
verso 21
hogy meghallja a foglyok nyöszörgését, hogy ajtót nyisson a halálra szántaknak;
verso 22
hogy Sionban hirdessék a Jahve Nevét s Jeruzsálemben magasztalását,
verso 23
amikor majd népek gyűlnek össze, meg királyságok, hogy Jahvét szolgálják.
verso 24
Az úton megbénította erőmet, megrövidítette napjaimat.
verso 25
– Istenem – szóltam – ne vigy föl engem napjaim felén, Te, kinek éveid a korszakok korszakában tartanak!
verso 26
Már eleve megalapítottad a földet; az egek is kezed munkája.
verso 27
Azok elvesznek, de Te megmaradsz; mind elnyüvődnek, mint egy ruha; mint egy öltözéken, túladsz rajtok s azok tovatőnnek;
verso 28
de Te ugyanaz maradsz s éveidnek nem lesz vége!
verso 29
Szolgáidnak fiai itt fognak lakni s magvuk meg fog állani Előtted!
Libros
